Mindig is büszke volt párja származására, azonban soha nem árulta el hogyan fogja felnevelni kisfiúkat.

Szabó Zsófiékhoz nemsokára megérkezik első gyermekük, akinek nevét még nem árulták el, ahogy azt sem hogy tervezik a gyereknevelést. A Best magazin viszont utánajárt hogyan is kellene roma hagyományok szerint felnevelni egy gyermeket. Ebből egyet meg is szegett!

Az apa csak a szülés után tudhatja meg a baba nemét, ezt azonban Zsófi már hetekkel ezelőtt elmesélte. Azt már viszont nem tudni, hogy párja bent lesz-e a szülőszobában.

Az a személy, aki átadhatná tudását a roma kultúráról, az Zsolti édesanyja volt, azonban ő már elhunyt.

A magazin több hagyományt is felsorol:

Ilyen, hogy például egy hajszálat kell tenni a baba ágyába, hogy jól aludjon, vagy éppen az, hogy a romák a kórházi karszalag mellé egy piros szalagot is kötnek a baba csuklójára, így óvva őket a gonosz szellemektől, vagy épp az elcseréléstől. A lap szerint az is hagyomány, hogy ha a babához látogató érkezik, le kell ültetni a gyermek szobájában, különben elviszi kicsi álmát...