Aradszky László

A legendás énekes, Aradszky László 54 év után megszámlálhatatlan mennyiségű dalt énekelt már el, de folyamatosan a megújulásra törekszik, amivel szórakoztatni szeretné a közönségét. Az AcNews-nak adott interjújában beszámolt a legújabb „Aradszky projektről” amit már most hatalmas örömmel fogad a közönsége.

„Egy földön járó, 81 éves énekes előadó, aki tudja, hogy soha nem szabad megállni, és mindig újat és újat kell alkotni ahhoz, ami a céljában szerepel” – kezdte az AcNewsnak Aradszky László.

„A CD-n vadonatúj dalok vannak. Úgy gondolom, nem lehet csak a régi dalokat énekelni, állandóan fejlődni kell. Azokat a dalokat, és azokat az érzéseket kell kifejezésre juttatni, amik őszinték és igazak. Ami nem az álmodozásról szól, hanem a valós életről. Az én közönségemnek - ha lehet így mondani - olyan dalokkal kell előrukkolni, ami teljesen szórakoztató, még megkockáztatom oktató szellemű is” – magyarázta az énekes, aki ma is töretlen népszerűségnek örvend.

„Koromhoz mérten érthetetlen, hogy „ennyire kapós” vagyok, és annyi az előadásszámom, hogy az bárkiével vetekszik – mesélte boldogan lapunknak, aki azt is elmondta, hogy innen jött a lemez címadásának ötlete.

„Minden dalt Kaszás Péter szerzett, akivel sokszor a felvételeket is meg kellett szakítani, mert állandóan csörgött a telefonom. Nagyon pipa lett – nem értette miért nem kapcsolom ki - másnap pedig írt rá egy dalt „Megszólal a telefon” címmel, amivel életem egyik legnagyobb örömét okozta. Mert most, amikor énekelem a színpadon, velem együtt énekli a közönség az elejétől a végéig. Ovációs sikere van. A CD-ről már 4 dal a műsoromon van, valamint a régi dalaimat is énekelem, amik a 21. század hangzásában szólalnak meg. A további munkáim, hogy mennyire lesznek sikeresek, azt elsősorban az egészségi állapotomtól, nem utolsó sorban pedig a közönségtől függ. De úgy érzem, a közönséggel és az egészségemmel is jó viszonyban vagyok” – magyarázta a népszerű előadó.