Dred

A ’Változnak az idők’ című sláger szerzője és előadója hosszú évek óta áll a színpadon, ám mostanság azt vettük rajta észre: mintha teljesen kicserélték volna… Fellépésein és a fotóin is jól látszik, hogy valami nem stimmel. Teljesen megváltozott külsőleg. Most utánajártunk, mi is történt Dreddel.

- Őszinte leszek, imádom a süteményeket, fagylaltokat és alapvetően mindent, ami édes – kezdte sikertörténetét a Sztár Limonádénak a lemezlovas, zenész.

- Anyukám nagyon jól főz és egy családi ebédkor nem ritka a hagyományos húsleves mellé két főfogás és három desszert sem. Minden bűnt elkövettem, amit lehetett. Nem reggeliztem, aztán este vacsoráztam be igazán. Szokásom volt egy teli tálca kajával a tv elé ülni. Én is, mint mindenki más, addig ettem, amíg már felkelni is alig bírtam – mondja őszintén Dred, majd meglepő részletekkel folytatta lapunknak. 

A teljes cikk a júniusi lapszámunkban olvasható!