Harangozó Teri

Harangozó Teri augusztus 8-án lenne 73 éves. A tavaly elhunyt énekesnő, a magyar könnyűzene legtisztább hangja volt és számtalan slágerét még mindig dúdolja az egész ország. Terikét a mai napig láthatjuk a televíziók műsoraiban, a rádiók pedig játsszák dalait.

Sikere töretlen volt egészen az 1965-ös Ki-mit-tudtól kezdve, és övé volt az első aranylemez is itthon. Soha nem voltak sztárallűrjei, mindig élőben énekelt. Bejárta a földet, mint ahogy azt megénekelte Majláth Julia dalában. A 70-es 80-as években többet volt Amerikában, mint itthon . A 90-es évek közepén pedig a külseje megváltozott, mert bizony jó pár kilót felszedett, de a közönség szeretetét nem veszítette el és hangja tisztasága, jellegzetessége megmaradt mindvégig. Nagy családszeretete, segítőkészsége, jóindulata határtalan volt. Szerette a fiatal énekeseket, nem tekintette konkurenciának, hanem segítette őket. Nem bánkódott amiatt sem, hogy egyik kormány sem tüntette ki, mint pályatársait, az viszont nagyon is elszomorította, hogy szülőfalujában nem lehetett díszpolgár. Azt vallotta: a kitüntetéseket az ember beteszi a vitrinbe vagy a polcra, de a közönség szeretetét azt a nap 24 órájában érzed.   

Az énekesnőre emlékeznek pályatársai október 28-án, a Csili Művelődési Központban. A legendás művésznő dalait fiatal énekesek adják elő, természetesen élőben, mint azt Terike is tette 55 éves pályafutása alatt. Felcsendülnek nagy slágerei mellett olyan dalok is, amiket a nagyközönség ritkán hallhatott. Terike állandó zongoristája, Siliga Miklós és együttese kíséri az előadóművészeket: többek között Tilinger Attilát, Oláh Ibolyát, Orosz Nellyt, Radics Márkot, Szántó Erzsit, Munkácsi Sándort, Lakatos Krisztiánt és Bangó Marikát.