Komáromi István

Drámai év áll az egykori rendőr dandártábornok mögött. A külsőre fiatalos és energikus énekes mindig vidám a színpadon, senki nem gondolta volna róla, hogy az elmúlt időszakban a házasságát gyászolta. De a gyászév letelt, és Komáromi Pisti immár készen áll az új szerelemre. Ezt persze a rajongói is megneszelték már.

- Minek köszönheti a fiatalosan vékony testalkatát?

- Évek óta egy bizonyos cég bio élelmiszereit fogyasztom, és a háztartásban is ilyen termékeket használok. Gyógynövényekről és természetes anyagokról van szó, a kozmetikumok is csak eredeti szín és illatanyagot tartalmaznak. A gyógyszereket is kizártam az életemből, élükön az antibiotikumokkal. Mindezt meg is hálálta az egészségem. Rendőr koromban megszoktam, hogy évente eljárok szűrővizsgálatokra, és az orvosom mindig azt mondja: 10 éve hiába keres bennem valami bajt, nem talál. Azóta élek egészségesen. A leleteim szerint 15-20 évvel fiatalabb vagyok, mint a valós életkorom. Négy éve egy bio kúrának köszönhetően 12 kilót fogytam, úgy, hogy közben pörköltet ettem, zsíros kenyeret és szalonnát. És azóta is tartom a súlyomat.

- Akkor meg sem kottyan az életkora?

- Júliusban töltöm be a 62-t, de senki nem hiszi el. Akik velem dolgoznak, csodálkoznak is, hogy bírok egyszerre ennyi mindennel foglalkozni, mitől van ilyen sok erőm, 133 megírt dallal a hátam mögött. Több cégnek résztulajdonosa vagyok, ellátom a Rendészeti Kiképzők Szövetségének tiszteletbeli elnöki feladatait, egy roma-magyar egyesület működését is segítem, és még több más társadalmi szerepet vállalok. Emellett sok tévészereplésem van és rengeteget koncertezek.

A teljes cikk a júliusi lapszámunkban olvasható!