Pirner Alma

Egyedülálló kezdeményezés vette kezdetét. A Bombanő programban Pirner Alma coach, tanácsadó és egzotikus táncos, Vámos Erika műsorvezető, valamint Hódi Pamela modell is megosztják a fogyni és szépülni vágyó nőtársaikkal tapasztalataikat, segítséget nyújtanak abban, hogy elérjék a kitűzött céljaikat.

A Bombanő programhoz két anyuka is csatlakozott, akik nagy örömmel és odaadással várják, hogy segíthessenek minden olyan anyának, akik szeretnék visszanyerni régi vonalait.  

- Oktatásaim során rengeteg nővel, édesanyával találkozom. Az utóbbi egy évben, mióta én is édesanya lettem még jobban át tudom érezni, mivel jár a szülés és gyermeknevelés egy nő életében és hogyan lehet mégis ezen túllépni és ezen felül még saját magával is foglalkoznia, hogy ugyanolyan vonzó nő lehessen, mint korábban volt. A Bombanő program alatt, lehetőség nyílik a személyes tanácsadásra is - én ebben hiszek. Ugyanúgy, ahogy egy élsportolónak egy átlag nőnek is szüksége van edzőre tanácsadóra, aki mellette áll a nehezebb pillanatokban – osztotta meg velünk Pirner Alma, aki kisfia születése óta gyönyörűbb, mint valaha. Hódi Pamela is próbál segíteni mindenkinek. 

A teljes cikk a februári lapszámunkban olvasható!