Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Miss Spinner Nemzetközi Kerekesszékes Szépségverseny. Még négy napon át, november 19-ig tart a nevezés. Úgyhogy hajrá hölgyek, mutassátok meg, hogy kerekesszékben ülve is elérhetőek az álmok!
A rendezvény ötletgazdája és szervezője, Kazány Tibor lapunknak mesélt a Miss Spinner Nemzetközi Kerekesszékes Szépségverseny megszületéséről.
„Régóta ismert mondás, hogy a magyar lányok/nők a legszebbek. Talán elfogultak is vagyunk kis hazánk gyönyörű hölgyeivel kapcsolatban, de úgy gondoljuk, hogy valóban páratlan országunk szebbik nemű képviselőinek kisugárzása és temperamentuma, egyszóval nőiessége. Fontos azonban kiemelni, hogy ez a megállapítás minden nőre kellene, hogy vonatkozzon: idősre, fiatalra, szőke,- barna,- vörös,- vagy fekete hajúra, alacsonyra, magasra, vékonyra, vagy erősebb testalkatúra, nem szabadna különbségeket tenni, ám a tapasztalataink sajnos mást mutatnak…” – mondta a verseny megalkotója, majd azt is elárulta, milyen céllal született meg a Magyarországon egyedülálló program.
„A kerekesszékes emberek is emberek”
„Szerettem volna egy olyan eseményt létrehozni, amellyel közelebb hozhatja egymáshoz az épeket és a kerekesszékeseket, amellyel megmutatjuk, hogy semmiben nem különbözünk egymástól. A kerekesszékes emberek is emberek, ugyanúgy élik mindennapjaikat, mint bárki más, kicsit több szervezést igényelve, de: dolgoznak, iskolába járnak, autót vezetnek, gyermeket nevelnek, utaznak és szórakozni járnak. Nőként pedig ugyanúgy szeretik a szép frizurát és sminket, valamint a ruhákat. A társadalmi megkülönböztetés azonban sokakat szorít négy fal közé. Csapatommal ezen szerettünk volna változtatni” – fűzte hozzá Tibor.
Ezeknek a szabályoknak kell megfelelned
De hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük a hölgyeknek? A szervező ezt is elárulta.
„A legfontosabb, hogy aktív kategóriájú kerekesszékes legyen. A lehetőségekhez képest a felső teste ép legyen, önállóan képes legyen és tudja hajtani a kerekesszékét. Ez azért fontos, mert a koreográfiához elengedhetetlen, amit a színpadon, a csoportos táncnál mutatnak be, melyben mindenki egyformán mozog. Egyforma erővel és tudással kell rendelkezniük. Az életkort 18 és 45 év között szabályoztuk. Ha valaki nem érte még el a felnőttkort, szülői hozzájárulás szükséges a jelentkezéséhez” – avatta be lapunkat.
Jelentkezz! Még nem késtél le!
A Miss Spinner Nemzetközi Kerekesszékes Szépségverseny először 2012-ben került megrendezésre, amit a következő évben megismételtek, majd 2015-ben és 2017-ben is kihirdették a legszebb hölgyet. Most, öt év elteltével újra lehetőséget kapnak mindazok, akik szeretnének kitörni a megszokott hétköznapi életből, ehhez pedig a szépségverseny komoly lehetőséget nyújt. A verseny február 3-án lesz, a nevezés pedig november 19-én zárul. Szóval, elő a regisztrációval és jelentkezz az alábbi weboldalon: https://miss-spinner-international.com/
Fotó: miss-spinner-international.com