Simonfi Geri bulis slágerrel rázta fel a forró évszakot, ami még most szeptemberben, a „vénasszonyok nyarán” is mindenkit jó kedvre derít. A Rozéfröccs című új dalának a klipje is igazodik a baráti összejövetelek felhőtlen hangulatához.
„Jó visszajelzéseket kaptam az új klipemre, s mikor élőben adom elő, akkor is szereti a közönség” – árulta el a Sztár Limonádénak Simonfi Geri.
„Még keresem a zenei utam, hangom. Talán a romantikus, érzelgős dalok állnak hozzám közelebb, bár ennek kissé ellentmond, hogy a készülőben lévő harmadik számom is egy partisláger” – nevetett a fiatal tehetség, majd hozzátette:
„Tulajdonképpen már a negyedik dalom is alakul: a cím, refrén, ritmus már megvan a fejemben. Az ihlet bármikor beüthet. Járművezető-oktatóként és a család gokart pályáján is dolgozom, így nincs túl sok szabad időm gondolkozni, épp ezért keserédes történés, ha például szervizeltetnem kell az autót: ilyenkor szabadjára tudom engedni a gondolataimat, és jöhet az ihlet – vagy nem” – humorizált még Simonfi Geri, aki aktuális, Rozéfröccs című slágeréről még elmondta:
„Ennek a szövegét nem én írtam. Háromnapos családi nyaraláson voltunk, mikor az unokatestvérem felesége, Simonfi-Papp Szilva azt mondta, majd ő ír nekem egy dalt. Azt hittem viccel, de gyakorlatilag másnapra készen volt vele. Aztán a hangszerelést Pál Zolival csináltuk meg. És a készülő új dalomon is vele dolgozok” – mosolygott.