Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Hatalmas csalódás érte Kautzky Armandot

A színész nagy odaadással készült első önálló szinkronizálására, amelyre bár elment, a helyszínen tudta meg, hogy mégsem tartanak igényt a munkájára.

 

Szinte már a hangjáról mindenki azonnal felismeri Kautzky Armandot, aki tucatnyi világsztárnak kölcsönözte már a magyar hangot. Pedig a színész annak idején még csak nem is sejtette, hogy a szinkron is felfigyel majd tehetségére.

„A gyerekkorom a színházban telt, felnőttek között. Nekem ez volt a természetes, hiszen a szüleim állandóan próbáltak vagy játszottak. Kimaradt a játszótéri, bandázós gyerekkor, amit bár nem bánok, de talán lehetett volna több abból is” – emlékezett vissza a kezdetekre a Sláger Kultban a színész, akire hamar felfigyelt a hazai szinkron is.

„Kezdetben sokat tömegeztem a szinkronban. Kávéházi háttérzajokat rögzítettünk vagy tömeges éljenzést. Én ezt nagyon élveztem, mert kreatív lehettem. Egy-másfél évig nekem ez jelentette a szinkront. Aztán egyszer csak megtalált az első önálló szinkronfelkérés” – idézte fel Kautzky Armand, akinek csalódás volt az első alkalom.

„Volt egy üzenetrögzítős telefonunk, egyszer csak ott várt rajta egy üzenet, hogy menjek be a Pannóniába, kapok egy saját karaktert, akit szinkronizálhatok. Nagyon izgultam, segítséget is kértem Kökényessy Ágitól, aki csoporttársam volt és már évek óta szinkonizált akkor. Emlékszem ültünk a konyhaasztalon, ő tátogott én pedig a hangomat kölcsönöztem neki. Próbáltam ráérezni a szinkronizálásra, de rettentően izgultam” – tette hozzá a Jászai Mari-díjas színművész, akinek első önálló munkája meghiúsult.

„Megérkeztem a Pannóniába, ahol egy hölgy várt és közölte, kifizeti a két tekercsnyi munkát, amit ígértek, de nincs rám szükség. Női karakterhez keresnek most hangot. Nagyon csalódott voltam, nem indult jól a dolog, de az idő előrehaladtával egyre több megkeresés várt az üzenetrögzítőn, aminek nagyon örültem” – árulta el a Sláger Kult műsorvezetőjének, Szani Rolandnak Kautzky Armand.