Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Jáger Gyula szólókarrierbe kezdett

Nem állt meg a kerékforgás Jáger Gyulánál. Rengeteg új ötletet valósít meg mostanában az énekes, amelyekről most szívesen nyilatkozott lapunknak. Sőt, kicsit bővebben kifejtette azt is, hogy miért láthatjuk mostanában más felállásban a színpadon, és mi történt a Charme együttessel.

 

– Mostanában szólóban láthatunk a színpadon. Mi történt, feloszlott a Charme?

– Az elmúlt egy évben már nem sok közös munkánk volt, így egy ideig vártam, majd elkezdtem a saját utam járni. Új dalok, új tervek. Az élet örökös változás, alkalmazkodni kell hozzá.

– Új klipedet is már egyedül készítetted el, milyen volt a forgatás és a fogadtatása?

– Hihetetlenül jól sikerült. Rengeteg barát segítette a munkánkat. Volt, aki a forgatásnál segédkezett, volt, aki a háttérmunkáknál. Nagyon megörültem, hogy a cél érdekében milyen összetartás volt a barátaim között. Képzeld, volt egy izgalmas pillanat is. A kacsaetetős jelenetnél fel szerettük volna venni a kacsákat, amint éppen felénk úsznak. Így megpróbáltuk távolabb dobott élelemmel távozásra bírni őket. Ildi az egyik „nagyobb dobásnál” belehuppant a vízbe. Én csak azt láttam, hogy beesett a vízbe, így rögtön utána ugrottam. A landolásnál vettem csak észre, hogy a víz alig combközépig, derékig ér… Persze szerencse, hogy nem történt semmi baj. A nap folyamán rengetegszer emlegettük nevetve a fenti esetet. A klip fogadtatása nagyon jó volt, alig pár hét alatt rengetegen megnézték. Tetszik a rajongóimnak az új vonal, amit képviselek.

– Milyen új tervekkel készülsz a jövőben?

– A koncerteket illetően tovább csinálom a Retro bulikat – felidézve a 80-as évek – legnagyobb slágereit, kiegészítve a saját, új szerzeményekkel. A médiában igyekszem csak saját dalokat bemutatni, legyenek azok a Dolce Vitás korszakból, vagy pedig maiak. A legújabb dalaimmal szeretnék egy olyan igényes, prémium muzsikát adni a hallgatóimnak, rajongóimnak, melyek a lélek legmélyebb húrjait pendítik meg és értéket képviselnek számukra, számomra is egyaránt. Ehhez nyilván újabb sugárzási közeget is kellene találni, remélem a média új vonalai is érdeklődni fognak a munkám iránt. A jövőbeni terveimről most csak ennyit szeretnék elárulni, legközelebb lerántom a leplet még egy-két dologról.

„Én mindig szárnyalok, és mint ilyen madár, nem lehetek béklyóban”

– A Charme feloszlása, hogy érintett téged lelkileg, hiszen nagyon régóta együtt dolgoztatok. Mit szóltak a rajongóitok? A jó viszony megmaradt Attilával?

– Igazából nem lett kimondva a mai napig, hogy feloszlott a Charme. Mint említettem, a közös munka, dalírások nem nagyon mentek már. Én szerettem volna nagyobb fokozatra kapcsolni, – még ha a jelenlegi helyzet nem is túl rózsás a zenészek számára – Atti meg nem. Én élvezem a zenélés minden egyes kis állomását, minden munkafolyamatot nagy erőbedobással végzek. Atti öreg motoros a szakmában, sokkal visszafogottabb. Nem akart újabb dalokkal dolgozni addig, amíg a régiek sincsenek befuttatva… Én mindig szárnyalok, és mint ilyen madár, nem lehetek béklyóban. Engem vonz az újabb kihívás, magáért a muzsikálásért is szeretek zenélni, nem pedig csak egy cél érdekében. Sokáig őrlődtem, kértem Attit, hogy haladjunk. Ez nem történt meg, én meg belefáradtam az örökös unszolásba. Pár hónapnyi lelki tusa után döntöttem: külön is vállalok fellépéseket, és írom a lelkemben dübörgő dallamokat. A régi barátok egyből mellém álltak, Maka Zsolt a koncerteken játszik gitáron, vokálozni – táncolni Smíró Szabina, és Haász Ili, a párom jöttek. Az új dalok hangszerelését Honyecz Ferenc barátom készítette. Igazából a döntés megszületéséig (hogy saját utam járjam) volt nagyon nehéz, utána minden ment, mint a karikacsapás. A rajongókat nem nagyon rázta meg az esemény. A nyári koncerteknek köszönhetően inkább megduzzadt a számuk. Attival nem nagyon beszélünk egymással, mindenki halad a maga útján. Ami egykor közös volt, az most kettévált. Én nagyon hálás vagyok az elmúlt időszakért, de egyszer minden véget ér…

 

– Az új felállásban a párodat is láthatjuk a színpadon. Hogy jött az ötlet, hogy már ne csak elkísérjen téged a fellépésekre?

– Kevesen tudják, de amikor Dollyval zenéltem a Dolly Plussszban, akkor Ildi is, Szabcsy is fent voltak a színpadon ugyanebben a szerepkörben. Sőt, amikor a Charme alakult, abban is eredeti tervek szerint benne lettek volna. Az eredeti felállás szerint a régi zenekarom után Jáger Gyula és a Dolce Vita lett volna a nevünk. Aztán jött Atti ötlete, hogy legyünk a Charme és oda már nem jöttek a lányok. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Charme raktárkoncerten is felléptek velünk. Szóval a helyzet adta magát. Bár szólóban lépek fel, a legjobb barátaim és a szerelmem mindig a színpadon vannak.

 

Jöhet az esküvő?

– Említetted korában, hogy elsőként számolhatunk majd be, ha esküvőre kerülne a sor. Hol tart most a leánykérés?

– Ha egyszer nősülésre adom a fejem, biztosan ti lesztek az elsők, akik beszámolhatnak erről az eseményről. Egyelőre tartom magam a régi nézetemhez: nem kell nekünk esküvő ahhoz, hogy Ildivel boldogan, szerelmesen éljük meg a mindennapjainkat. Mindketten azt valljuk, hogy akkor szeretjük a másikat, ha merjük szabadon engedni. Olyanok vagyunk, mint a galamb, hűségesek, szabadok és mindig visszaszállunk egymáshoz…

– Folyamatosan láthatjuk a Szerelmes hangjegyek műsort a Zenebutikon, amelynek te vagy a házigazdája. Milyen terveid vannak a produkcióval és milyenek a visszajelzések?

– Október végén új évad indult a Szerelmes hangjegyekből. Mivel sok Charme együtteses felvételünk volt, így idén még ezek kerülnek adásba. Jövőre már szólóban fogok énekelni a műsorban. Mindenki izgatottan várja az új dalokat. Annyit elárulhatok, hogy beteszem a műsorba a régi Dolce Vitás dalaimat is. A többi maradjon titok!