Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Kis Palika: Novemberben születik meg a második gyermekem

Kis Palika

– Az Őrült szerelem című dalod került fel a Trimedio Nyár című albumra. Miért pont erre esett a választásod?

– Számomra egy nagyon fontos momentumot fogalmaz meg a dal. A feleségemről és rólam szól, akit évekkel ezelőtt elszöktettem. Első látásra szerelem volt a miénk, ezért úgy gondoltam, ezt mindenképpen egy dalba szeretném foglalni. A rajongóim számára már nem lesz ismeretlen, mert az év elején megjelent nagylemezemen találkozhattak vele, ez a gyönyörű nóta adta az album címét is. Készítettünk hozzá videoklipet is, és nagyon boldog vagyok, hogy már elértük a kétmilliós megtekintést. Nagy öröm ez a visszajelzés egy zenész számára.

– Hogy alakultak a fellépéseid az utóbbi időben?

– Sajnos a nagyobb rendezvények, falunapok, fesztiválok mindnyájunkat érintenek, hiszen ezek továbbra sem engedélyezettek. Viszont abból a szempontból szerencsésebb vagyok, hogy magánrendezvényekre, születésnapokra, lakodalmakra, akár keresztelőkre kapok felkéréseket, amikre természetesen ugyanolyan örömmel mondok igent, mint korábban a nagyobb eseményekre.

– Közel áll hozzád a kisebb, akár családias hangulatú rendezvény is?

– Igen, ennek is megvan a maga szépsége. De azt fontos itt megjegyeznem, hogy én anno az édesapámmal kezdtem el zenélni. Ő már 32 éve van a pályán, a mulatós, cigány lakodalmas zenének az alapítója és ő is rengeteg magánrendezvényt zenélt végig, és a mai napig ezzel foglalkozik. Épp ezért nekem nem újdonság, hiszen 15-18 éves koromban vele jártam mindenhova. Ezután kezdtem el a szólókarrieremet építeni, és így jöttek a nagyobb fesztiválok és fellépési lehetőségek. Szeretem ezeket a rendezvényeket is, de nagyon hiányzik már a nagyszínpad.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Régi álmomat szeretném megvalósítani jövőre, megújulva, egy nagyszínpados, nagyzenekaros, élő koncerttel szeretnék készülni, és ha Isten megsegít bennünket, és nem lesz komolyabb második hullám a koronavírus-járványban, akkor elkezdenénk ennek megvalósításán dolgozni, hogy mielőbb megvalósuljon.

– Te dolgoztál az elmúlt időszakban is, de feltételezem, hogy így is valamennyi időd felszabadult az utóbbi hónapokban. Mivel töltötted?

– Természetesen a családommal. Van egy hároméves kisfiam, és úton van a második gyermekem, aki kislány lesz, november 27-én fog megszületni. És persze emellett írtam és folyamatosan írom az újabb dalokat, mert már most készülök a jövőre megjelenő második albumomra.