Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek

Balance Band, Imi: Mindig is fiatal apuka szerettem volna lenni!

Balance Band, Imi és családja

A Balance Band énekesének, Harasztos Iminek év elején született meg második kisfia, aki a Dorián nevet kapta. Az énekes elárulta, ugyan megnőtt a teendőik száma feleségével, de minden pillanatát élvezik a szülői életnek.

– Mivel már pontosan tudtuk, milyen egy csecsemővel élni, így a második kisfiunk érkezését már-már észre sem vettük. Persze a gyerekekkel való teendőkből az anyukájuk veszi ki a nagyobb részt, de amennyi időm engedi, nagy örömmel veszem le a terhet a válláról. Most lett teljes a családunk, két gyereket szerettünk volna mindig is – árulta el Imi, aki azt is megosztotta lapunkkal, Olivér mennyire várta kisöccse érkezését.

– Nagyon várta a tesóját. Most pedig már élvezi is, hiszen Dorián elkezdett kúszni-mászni, és tud vele picit játszani. Jól elvannak együtt, de nagyon várja, hogy minél hamarabb totyogjon. Általában ilyenkor a féltékenység felüti a fejét, nálunk sem volt ez másképp, de megbeszéltük, és elfogadta, hogy a pici babával kicsit többet kell foglalkozni – mondta az énekes, aki a nehéz időszakról is mesélt lapunknak.

– Az első gyerekkel sem volt könnyű az első időszak, és a másodikkal sem sokkal könnyebb. Olivérrel is sokat éjszakáztunk, és a picivel is, de ezt is inkább a feleségem érzi meg, ő szokott többségében felkelni hozzá – tette hozzá Imi, aki mindig is fiatalon szeretett volna édesapa lenni, mindössze 23 éves volt, amikor első gyermeke megszületett.

A teljes cikk a szeptemberi lapszámunkban olvasható!