Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Brillantin Zenekar, Gönczy Gábor – „A színvonal mindig elsődleges volt”

Brillantin Zenekar

Gönczy Gábor, a zenekar vezetője annak idején, egy fesztiválon figyelt fel arra a csapatra, mely a mai napig meghatározza az életét.

„Eredetileg a Cadillac zenekarban voltam benne, ott is a rock and roll vonalat csináltuk, de abból később személyes ellentétek miatt kiváltam. Utána csatlakoztam a Brillantin zenekarhoz. Annak idején egy fesztiválon 17 banda játszott, többek között ez a mostani is. Természetesen az akkori társaimmal meghallgattuk a kollegákat, és láttam, hogy a tagokban mennyi ambíció van és milyen egyéniségek játszanak benne. Úgy gondoltam, mindenképpen érdemes lenne foglalkozni a dologgal. Így először menedzserként kerültem hozzájuk, aztán úgy alakult, hogy az akkori dobossal kitaláltuk, hogy két dobfelszereléssel koncertezünk, játszunk egyszerre. Később sok olyan eset volt, hogy az eredeti dobos nem tudott eljönni, később ki is lépett, mert egyéb teendői mellett ez már túl sok volt neki. Így lassan én lettem az állandó, hiszen a fellépéseket nem akartuk visszamondani semmiképpen” – árulta el lapunknak a zenész miképp került a zenekar élére.

„Amikor hozzájuk kerültem, az volt a kitétel, hogy nincs jogom elküldeni senkit. Én viszont szerettem volna egy kollegát mindenképp beszervezni hozzánk, ő volt Dublinszky Zoltán. Eleinte nagy volt az ellenállás, vendégként játszott nálunk néha. De a harmadik-negyedik alakalom után, már a csapat többi tagja akarta, hogy állandó tag legyen nálunk. A mai napig jó barátságot ápolok vele – mesélte Gábor, aki arra a számra is kitért, mely a mostani válogatásalbumon szerepel.  –  Egy fickóról szól a Rock and Roll felügyelő. Egy jampiról, aki elképzeli, hogy ő a legjobb nyomozó. Egész nap dolgozik, este viszont belövi a haját, és nekivág az éjszakának, hogy megoldja a problémákat. Kicsit próbáltuk a stílust Rózsaszín párducosra venni. A zenekar egyébként nem követte soha a trendeket, soha nem akartunk tucat zenét játszani. Mi más témájú szövegek írunk, mint a többiek, és mi vagyunk az a banda, aki a legtöbb saját dalt játssza a műsorában. A nehezebb utat választottuk, de ezt egy cseppet sem bánjuk, hiszen a színvonal mindig is elsődleges volt nekünk.”