Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Fásy Ádám és Zsüliett: Tiszteljük egymást!

A Fásy család

Fásy Ádám és felesége a legnagyobb egyetértésben vannak a gyermeknevelés tekintetében is. Ennek pedig a legnagyobb bizonyítéka Zsüliett, akiből egy kiegyensúlyozott felnőtt lány lett, és egyáltalán nem meglepő, hogy büszkék is rá a szülei.

– Zsüliett megszületésekor eldöntöttük a feleségemmel, hogy önállóságra fogjuk nevelni. Gyermekkorában is engedtük szabadon dönteni, amit így utólag sem bántunk meg. Ő mindig azt csinálhatja, ami neki jól esik. És természetesen, ami egy szülőből fakadhat szeretet, azzal mi körülhálóztuk – kezdte lapunknak a családfő, aki határozott véleménnyel van lányáról.

„Jól működünk együtt”

– Nagyon kreatív, és rendkívül jó gondolkodású Zsüliett, jó meglátásai vannak fiatal kora ellenére. Amit mond, azt meg is csinálja. De igyekeztünk e szerint nevelni, hiszen mi a nejemmel is ilyenek vagyunk. Zsüliett nagyon hamar lett nyitott a világ felé. Kisgyerek korától egy teljesen jó, harmonikus kapcsolatot alakítottunk ki vele. Mindig mindent megbeszéltünk és ez így van a mai napig. Nem kívánjuk egymást megváltoztatni. Természetesen számunkra, hogy mindenről tudunk beszélgetni, és rendkívül jól működünk együtt, ami azt hiszem talán a legfontosabb – árulta el Fásy Ádám, akinek családjában a szeretet is fontos szerepet játszik, és tudja, hogy a kapcsolatuk akkor sem fog megváltozni, ha Zsüliett majd a saját életét éli, de már külön.

– Minden nap, gyermekkorától kezdve puszival köszöntjük egymást. Ez majd csak akkor fog változni, ha férjhez megy, mi pedig elengedjük, semmiben nem gátoljuk őt. Én elég modern felfogású vagyok, ellenben Marika kicsit vaskalaposabb. Természetesen a kezét teljesen egészében sosem fogjuk elengedi. Ha pedig az élet netán külföldre szólítaná, akkor mi megyünk utána – mondta nevetve Fásy Ádám.

A teljes cikk a júniusi lapszámunkban olvasható!