Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Demeter Zsuzsi: Nem élhetek „Zsuzsikaszó” nélkül

Demeter Zsuzsi csak úgy szárnyal, hiszen azt csinálja, amit nagyon szeret. Olaszországi költözéséről sem mondott még le, és mint mondja: ott ugyanúgy a zenével szeretne majd foglalkozni.

 

– Legutóbb arról nyilatkoztál lapunknak, hogy Olaszországba szeretnétek költözni, hogy áll most ez a projekt?

– A terveim finomulnak napról napra. (nevet) Minden apró részletet ki kell gondolni, találni. Van egy asztrológus barátom, hitetlenkedve fogadta az olaszországi költözésünket, és megnézte, mi várható nálam. És igen! Benne van a külföld, hogy költözni fogok. Persze ez még évek kérdése, míg teljesen kiköltözik az életünk, hiszen a gyermekeink most fejezik be a középiskolát és kezdik a felnőtté válás nehéz kezdő lépcsőit. Amíg elindul az útjuk, addig itt kell lennem, lennünk és támogatjuk őket, hogy megtalálják az útjukat és a boldogságukat.

– Rengeteg fellépés és zenei teendő is ideköt. Így azokkal egyébként mi a terved?

– Az évek alatt ráébresztett a kedvesem, hogy nem élhetek „Zsuzsikaszó” vagyis muzsikaszó nélkül. Ez külföldön sem lehet máshogy. Beszélgettem pár évvel ezelőtt egy olasz polgármesterrel, aki azt mondta, hogy az én hangom ott teljesedhetne ki igazán, hiszen nagyon szeretnék. A régi táncdalok gyönyörűek és nem egyet ismerek és énekelek.

– Sokszor láthatunk egy gyerekeknek szóló formációban is a színpadon, ez mióta létezik, és hogy jött az ötlet?

– 16 évesen kezdtem gyerekeknek énekelni, majd felnőve alapítottam meg egy kis formációt, amit sajnos a sikerek és a pénz összekuszált. Nekem nagyon nehezen sikerült lelkileg túlélnem, a férjem támogatása nélkül nem is tudtam volna. Majd felálltam és 10 évvel ezelőtt megalakult a Réparetekmogyoró. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. Kialakult egy igazi egyedi gyerekműsor, saját dalokkal, külföldi feldolgozott dalokkal és fejlesztő mozgásokkal, játékokkal. A mai világban sok az utánzás, én mindig az egyediségre törekszem, és igyekszem megélni a bennem élő dolgokat mind zeneileg, mind az élet más területein. A kis csapat az évek alatt egyre nagyobb sikereket ér el. Az ország minden égtáján ott vagyunk, és a sikereknek köszönhetően már úgy telik a naptárunk, hogy 1-2 éves előjegyzett időpontjaink is vannak. Sokat dolgozunk. Dórival nagyon jól kiegészítjük egymást, vannak kis összerezdülések, de többnyire gyorsan túljutunk rajta, hiszen mindkettőnk szíve csücske ez a formáció és az apróságok öröme. Hihetetlenül fel tud tölteni, ahogy csillog a gyerekek szeme és örömmel teli játszanak velünk. Olyan sokszor szaladnak hozzánk, szinte ismeretlenül, hogy: „ez életem legjobb napja!”, vagy „ugye holnap is jöttök?”