Pápai Joci

Pápai Joci megküzdött a sikerért. Az énekes 2004-ben vált ismertté, ám hosszú évekig nem tudott kiteljesedni szakmailag. 2017 azonban óriási változást hozott az életében, amikor megnyerte A Dalt, és képviselhette hazánkat Kijevben az Eurovíziós Dalfesztiválon. Azóta az élete kiteljesedett, mert mint mondja, a magánélete előtte is kerek volt, mégsem volt igazán boldog, hiszen szakmailag nem ért el olyan ismertséget, mint amire vágyott. A Sztár Limonádénak elárulta, miben változott meg az élete az elmúlt két év alatt, és azt is megtudtuk, minek köszönhető, hogy álmait egy pillanatra sem adta fel.

Pápai Joci másodszor képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Míg két évvel ezelőtt Kijevben, most azonban Tel-Avivban méretteti meg magát. Lapunknak elárulta, milyen érzéseket vált ki belőle, hogy újra hazánk legjobb dalával állhat sok más ország mellett majd színpadra.

- Ha egy ország dönt úgy, én vagyok a legméltóbb arra, hogy képviseljem Magyarországot az idén az Eurovíziós Dalfesztiválon, az óriási megtiszteltetés számomra. Ennél nagyobb elismerés a munkásságomat tekintve talán nincs is – mondta lapunknak Joci jóval az indulása előtt. 2017-ben Kijevben mérettette meg magát, ám a sűrű programok miatt nem tudta felfedezni a nevezetességeket, és most reméli, ez másképp lesz Izraelben.

- Bízom benne, hogy picivel több időm lesz, mint két évvel ezelőtt, de azt már most is tudom, hogy nagyon kötött a program. Ennek ellenére, ha úgy adódik, akkor szeretnék Tel-Avivban kicsit szétnézni, hiszen nagy boldogság számomra, hogy oda is van lehetőségem ellátogatni – folytatta az énekes, aki azt is elárulta, annak ellenére, hogy az ország általában megoszlik a véleményeket illetően, ő nem különösebben foglalkozik velük, főleg, ha negatív kritikával találkozik.

A teljes cikk a májusi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató