Caramel

Nagyszabású koncerttel és új zenei anyaggal készül Molnár Ferenc Caramel pályafutásának 15. évfordulójára. Az énekes és családja nehéz évet tudhat maga mögött, lányánál, az ötéves Szofinál leukémiát diagnosztizáltak az orvosok. Egyelőre képtelen dalba önteni azt a traumát, amit a család megélt, de ha eljön az ideje, szeretné kiírni magából érzelmeit.A diagnózis után a kezeléseket azonnal megkezdték, idén pedig már oviba is engedték, hiszen tünetmentesnek nyilvánították Molnár Ferenc

Caramel és Szilágyi Szilvia gyermekét. A család pokoli és könnyekkel teli időszakon van túl, de most fellégezhetnek, mert Szofi egyre jobban van és a családfő is képes új dalaira és a jövő évi február 14-i koncertre összpontosítani.

– Bevallom őszintén, amióta ez a betegség megjelent az életünkben, sokkal zárkózottabb lettem. A mi sztorink egy olyan igazi történet, amit jó lenne elmesélni, viszont még képtelen vagyok rá. Pedig őszinte és inspiráló anyag is születhetne például azoknak, akik olyan helyzetben vannak, mint mi voltunk. Valamikor meg is írom majd, de még nem vagyok rá készen, hiszen még most is benne vagyunk – árulta el lapunak az énekes, akitől azt is megtudtuk, az ősz inspirálja a leginkább.

– Ilyenkor szeretek alkotni, élvezem a színeket, az évszak hangulatát és nyugodtságát. Izgatottsággal teli számomra ez az időszak, rengeteg élmény, érzés gyűlt bennem össze, mit szeretnék megzenésíteni – mondta Caramel, s elárulta, az új dalok már a jövő évi arénás koncerten is felcsendülhetnek.

A teljes cikk a novemberi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató