Sihell Ferry és felesége

Sihell Ferry és felesége tavaly nyáron megcsináltatták a DNS tesztjüket, hogy megtudják, honnan erednek a gyökereik. Sok érdekes információval gazdagodtak, de a legnagyobb érték az volt, hogy kaptak egy listát azokról az emberekről, akikkel DNS egyezésük van a világ minden részén. Természetesen csak azokról, akik szintén csináltattak vizsgálatot. Meglepetésekből ezután nem volt hiány: Ferry és Viki nem elég, hogy megismerték elveszettnek hitt rokonukat, az örökbefogadott fiút bemutatták vérszerinti édesanyjuknak is, aki mai napig Berhidán él elég szerény körülmények között.

Nem várt eredményt hozott a teszt: 3. ágú unokatestvérrel párosította össze a rendszer a mulatós énekest, aki azonnal megpróbálta felvenni a kapcsolatot a Dániában élő 25 éves fiúval. Elsőre azonban nem jutott rokonának a közelébe.

- Ferinek volt egy nagyon magas egyezése valakivel, Dániában – kezdte Sihell Ferry felesége, Viki a Sztár Limonádénak, aki már régóta érdeklődik a DNS tesztek iránt. - Sejtettük, hogy a százalékértéke arányában valószínűleg egy második unokatestvérről lehet szó, így próbáltuk felvenni a kapcsolatot a fiúval. Személy szerint nem ő kezelte az oldalt, hanem a testvére. Levelezésbe kezdtünk, napi kapcsolatba kerültünk és kiderült, hogy ő és a testvére - István - örökbefogadott gyermekek. A lány Libanonból, István pedig Magyarországról került a dán családhoz 23 évvel ezelőtt. Gyönyörű gyermekkoruk volt, tanárszülők nevelték őket, semmiben nem szenvedtek hiányt. Sosem titkolták el előlük, hogy nem ők a vérszerinti szüleik, de eddig nem foglalkoztak vele. A lány azonban megcsináltatta a DNS tesztjüket és várt... Ennek körülbelül egy éve, azóta már járt Libanonban, ahogy ő mondja, találkozott a biológiai szüleivel és ezen felbuzdulva, az öccsének, Istvánnak is elmondta - mert őt eddig nem avatta bele ebbe a dologba, - hogy megtalált bennünket, Ferit és engem. Három nap múlva Facebookon bejelölt a fiú. Visszaigazoltam és vártam, nem tudtam mit kell ilyenkor csinálni... Aztán egyszer jött egy üzenet, "Heej im István"..., majd jött egy szív. Egy egész napot átírogattunk, hamar összeraktuk a képet, hogy ő kinek a fia. Megkérdezte tőlünk, hogy él-e az édesanyja? – mesélte a megdöbbentő történetet Viki. Ezek után igencsak felgyorsultak az események.

A teljes cikk az áprilisi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató