Radics Márk

Radics Márk rendkívül nehéz időszakon van túl, bár minden, ami az elmúlt hetekben történt, boldogság volt számára. Az énekes két év után kiadta hatodik nagylemezét, melyet egy lemezbemutató koncerttel ünnepelt meg. Márk elárulta: karrierje építése mellett azonban mindig is fontos volt számára, hogy szakma is legyen a kezében, így döntött az újságírás mellett annak idején.

Radics Márk, a Sztár Limonádé főszerkesztője az elmúlt hónapokban ki sem látszott a munkából. Mindamellett, hogy a magazin ötödik évfordulójának a partiját szervezte, lemeze kiadásával és koncertjének előkészületeivel is foglalkozott. Lapunknak elárulta, hogyan tudta a sok teendőjét összehangolni egymással.

- Igyekeztem jól logisztikázni. Próbáltam időrendben csinálni a teendőket. És itt jegyezném meg, sokan azt gondolhatják rólam, hogy újságíróként tetszett meg nekem ez a világ, és ezért választottam az éneklést. Pedig nem így van, hiszen én már kilenc évesen színpadon álltam. Zenész családból származom, és pont a szeretteim voltak, akik arra biztattak, hogy mindenképpen szükséges egy szakma is az éneklés mellett. Ugyanolyan fontos volt számomra a Sztár Limonádé jubileumi partija is, mint amennyire a koncertem – mondta a Sztár Limonádénak Márk, aki boldogan mesélt a lemezről és a koncertről is.

A teljes cikk a januári lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató