Torják István

Sztár mulató címmel március 27-én indult útjára a Zenebutik csatornán Torják István, a Hidvégi Band frontemberének és Barna Barnabásnak a műsora. Az énekes a Sztár Limonádénak mesélt a részletekről.

Torják István sikeres évtizedeket tudhat maga mögött Hidvégi Band zenekarával. Korábban nem is gondolta, hogy valaha régi álma is teljesül.

- Első körben tíz adásra kaptunk lehetőséget a Zenebutik csatornától, ezt februárban már le is forgattuk. Nem kértünk a vendégektől belépődíjat, mi válogattuk össze a közönségünket – kezdte lapunknak az énekes, aki különösen ügyelt a helyszín berendezésére, hogy még hangulatosabbá tegye új műsorát.

- A színpad mögött ledfalat állítottunk fel. Az asztalokon gyönyörű gyümölcstálakat helyeztünk el. Fontos volt számunkra, hogy a látványra is ügyeljünk, melynek helyszínéül a Viszneken található vendéglőm nyújtott otthon – tette hozzá István, akinek meghívását nagynevű művészek is elfogadták.

- Külön öröm volt számunkra, hogy népszerű művészek is igent mondtak a meghívásunkra. Például Galambos Lajcsi mellett az ismert és népszerű zenész barátaim is, akiknek külön köszönöm a részvételüket – mesélte a zenész, aki igen nagy fába vágta a fejszéjét a műsor elindulásával.

- Amikor annak idején - még a régi felállásban - a zenekarral színpadra álltunk, én akartam a legkevésbé, hogy legyen egy saját műsorom. Tudtam, hogy ez rengeteg munkával jár, nem beszélve a költségekről. Később persze, én is gondoltam rá, hiszen rengeteg műsorban és színpadon fordultunk már meg. Hiszem, hogy a nézők is szeretni fogják, és megtérül a befektetett sok-sok energia.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató