Sihell Ferry és Henna

Szeptemberi lapszámunk Mulassunk Sihell Ferry szerzeményeivel című album mellékletével jelenik meg. Olyan dalokat tartalmaz a CD, ami kivétel nélkül a zenész nevéhez fűződik. Hazánk mulatós sztárjai közül rengetegen dolgoztak már Ferryvel, most pedig a közös munka gyümölcse kerül egy lemezre. Az előadókat kérdeztük, milyen együtt dolgozni Ferryvel, nem meglepő, hogy kivétel nélkül mindenki csak pozitív élményeiről tudott beszámolni.

Babai Norbert

„Ferryvel a közös stúdiómunka nagyon jó volt, mert sokat tanultam tőle! Mindenre figyeltem, amit mondott vagy kért tőlem, merthogy igenis megkövetelte a dolgokat, aminek én nagyon örülök. Rengeteget nevettünk, amikor épp olyan lazább fázisában zajlottak a munkafolyamatok. Ferryvel számos közös élményünk van, hiszen unokabátyám, az ő édesanyja és az édesapám testvérek. Soha nem felejtem el, amikor picik voltunk és Ferry a berhidai nagymamánkkal egy hétig nálunk volt Zalaegerszegen, mert rengeteget nevettünk. Nem akartuk hazaengedni. De ugyanilyen emlék számomra a tapolcai wellness napok is, ami óriási élmény volt, hiszen ott ismerhettem meg Ferry közönségét, ott mutatott be először a rajongótáborának és énekelhettem nekik. Imádtam minden percét.”

Sihell Vanessza

„Ferry keresztapukám és egyben nagybátyám, édesapám testvére. Sok közös emlékünk van. Mindig jó nagyokat nevetünk együtt. Az egyik legkedvesebb emlékem talán az, mikor mindig elmeséli a születésem utáni napokat, ahogyan sírva vártam őket a kórházban, majd amikor az ő kezébe kerültem, a nagy sírás egyszer csak elhallgatott és nagy szemekkel néztem rá. Bár én nem emlékszem erre a pillanatra, visszahallgatva el tudom képzelni. De mindig eszembe jut az is, amikor az általános iskolában a Föld napját ünnepeltük és ő volt a sztárvendég, mivel ő is abba az iskolába járt. Nagyon büszke voltam és máig vagyok, hogy akkor is már úgy tekintettek rá mások, hogy igen: ő a Sihell Ferry.

Sokat dolgoztunk már együtt, és amikor a stúdióba megyek, olykor van bennem egy kis “félsz” vagy izgalom, hogy a bátyám előtt jól szerepeljek, jól hozzuk össze a dalt. De szerintem én vagyok a legszerencsésebb ember, hogy bármiféle segítségre szorulva ilyen téren, hozzá bármikor fordulhatok. A stúdió a kis bunker, ahol minden nyugodt és vidám.”

A teljes cikk a szeptemberi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató