Ambrus Attila

Ambrus Attila nem kíván celeb lenni, de szívesen elmondja élettörténetét, mert hiszi, hogy azzal másoknak segíthet. Úgy véli, igenis lehetséges a börtönből való szabadulás után jó útra térni. Ezt mutatja az ő esete is.

Ambrus Attila, vagy ahogy a legtöbben ismerik, a Viszkis rabló hetekkel a róla készült film bemutatása után is az alkotás hatása alatt volt.
- Az érzéseknek és az élményeknek le kell csillapodniuk. El kell telnie egy jó hosszú időnek, hogy az ember végre reálisan láthassa a dolgokat - magyarázta a már az ötvenes éveihez közeledő egykori bűnöző a Sztár Limonádénak. Ambrus persze több fórumon is próbálja hangsúlyozni, hogy már jó útra tért, vagyis hátat fordított a múltnak. Azt is szükségesnek tartja kijelenteni, hogy őt a börtön mentette meg, hiszen, ha annak idején nem zárják be a rácsok mögé, könnyen lehet, hogy a rablássorozatot folytatja, és az egyik akciója során agyonlövik. Esetleg talál egy riválist, aki le akar vele számolni, vagy csak egyszerűen túlzásba viszi a jólétet. Elvégre a rabolt milliókból luxuséletet biztosított magának és az aktuális barátnőjének. Drága éttermekben ebédelt és bejárta a fél világot. Olyan helyekre látogatott el, melyekről az ellene nyomozó rendőrök csak álmodozhattak.

A teljes cikk a januári lapszámunkban olvasható!