Pápai Joci

Pápai Joci már tudja, milyen sors vár az Eurovíziós Dalfesztivál magyar résztvevőire. A Sztár Limonádénak kifejtette, hogyan lendíthet a verseny egy előadóművész karrierjén, illetve jómaga miért elégedett azzal, amit Magyarországon elért.

Pápai Joci tavaly képviselhette Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Rengeteg új impulzust kapott a világraszóló sikernek köszönhetően, és ugyanezt jósolja annak a szerencsés előadóművésznek, aki az idei „A Dal” című műsort megnyeri, és ezzel lehetőséget kap arra, hogy részt vegyen a kontinensviadalon. Ennek ellenére mindenkit óva int attól, hogy túlzott álmokat szövögessen.

- Bár való igaz, hogy az Eurovíziós Dalfesztivált az egész kontinensen figyelemmel követik, butaság lenne bárki részéről, ha azt gondolná, hogy a résztvevők nemzetközi karrierre számíthatnak. Természetes és érthető, hogy majdnem mindenki erre vágyik, de Magyarországról egy ilyen célt nagyon nehéz lenne megvalósítani. A fesztiválon azok lehetnek sikeresek, aki önmagukat adják, és nem próbálnak meg mindenáron korábbi versenyzőkre hasonlítani. Sokat számít az egyediség!

A teljes cikk a februári lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató