Balázs Klári

Az énekesnő és férje házasságuk eddigi évei alatt kettesben bejárták már a világ valamennyi sarkát. A legtöbbször fellépni vagyis dolgozni mennek, de természetesen a legtöbb helyen szakítanak időt ilyenkor is némi privát pihenésre. Klári régóta nem napozik, a strandokon sem hajlandó vízbe menni, ám a nyár adta szépségeket így is maximálisan ki tudja élvezni!

Klárika nemcsak a tengert és az óceánt imádja, hanem a Balatont is, ám a lábát egyikbe se tenné bele, gyerekkori rossz élményeknek köszönhetően.

- Pokoli víziszonyom van, mivel kislányként kétszer is majdnem folyóba fulladtam! – mondta az énekesnő. – Egyszer a Szamos, másodszor pedig a megáradt Tisza akart magával ragadni, csak a szerencsén múlott a megmenekülésem. Én Oroszlán jegy szülötteként amúgy se vagyok nagy vizes, a vízpartokon, a puha homokban szeretek sétálni, és erre a fajta kedvtelésemre szerencsére ma is van lehetőségem.

„Magyarok mindenütt vannak!”                     

Az énekesnőnek mindene a napfény. Valaha imádott csoki barnára sülni, mint mondja, de már sok éve óvja magát az erős sugárzástól.

- Imádom a napfényt! – árulta el Klárika. - Egy ausztráliai, három hónapos turnén sültem utoljára egyenletes barnára, ott esténként felléptünk, napközben pedig a beach-en napoztunk kicsit. Gyurinak jó bőre van, én lassan barnultam mindig, viszont szép egyformán. Amióta viszont egyszer csúnyán leégett a mellkasom, már nem napozom. Az itthoni strandokra nem mehetek ki, ám ha olyan helyen járunk a világban, ahol nemigen bukkannak fel magyarok, ott szívesen kifekszem egy fél órára a partra, vagy a szálloda medencéjéhez. Egyszer viszont Dominikán majdnem pórul jártam! Azt mondták, egyetlen magyar vendég sincs a hotelben, ezért nyugodtan leheveredtem Gyuri mellé, méghozzá monokiniben, ahogy Ausztráliában is láttam minden strandoló hölgytől. Félreeső hely volt, csend, nyugalom, senki nem járt a közelünkben. Szunyókálva élveztem a napfényt, mikor hirtelen valaki jó hangosan átkiabált magyarul Gyurinak a szemben lévő oldalról: „Szép jó napot, művész úr!” Kiderült, mégsem voltunk egyedül… Úgy kaptam magamra a törölközőt, mintha kígyó csípett volna meg! Ez volt az utolsó eset, többé nem monokiniztem sehol, hisz magyarok mindenütt vannak...

A teljes cikk a júliusi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató