Szenes Andrea

Szenes Andrea jóvoltából idén már 8. alkalommal került megrendezésre szeptember 9-én a Szenes Iván Emlékkoncert. Mint mindig, ezúttal is nagyszerű előadók léptek színpadra, ahol számos Szenes dal csendült fel. Az egyedülálló eseménysorozaton pedig ezúttal is kiosztották a már megszokott díjakat.

A világviszonylatban is egyedülállónak számító Szenes Iván emlékkoncert - igazi Hungarikumként - az egyetlen koncert, amely azon a helyszínen valósul meg, ahol maguk a slágerek is születtek. A budapesti kultúrtörténeti helyszínt még különlegesebbé és egyedibbé varázsolja, hogy a Szenes család generációi évtizedekre visszamenőleg ezen a téren éltek és alkottak.

- Édesapám mindig is nagyon kötődött az otthonához, és csak alig-alig hagyta el azt. Állandóan a szerzőtársak és énekesek jöttek őhozzá. Még nyaralni is úgy szeretett, ha az estét már otthon tölthette – mesélte a dalköltő lánya, Szenes Andrea, aki elárulta, a Szenes daloknak és koncerteknek az a küldetésük, hogy gyógyítsák az emberek lelkét, és jobbá tegyék az életet. Ezt a hatást kortól függetlenül minden generáció képes megérezni és értékelni.

- Igyekeztem úgy összeválogatni a dalokat, hogy minél erősebb legyen a gyógyító hatásuk, hogy a jó élmény egészen a következő koncertig kitartson. Biztos vagyok benne, hogy nagyon nagy boldogság édesapám számára, hogy az ő nevét viseli a tér, és hogy a kedvéért évről évre egyre többen látogatnak el ide. Hiszem, hogy onnan föntről látja a koncerteket, és ilyenkor nagyon boldog pillanatokat szerzünk neki ott, a túlvilágon – mondta el Andrea.

A teljes cikk az októberi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató