Polgár Peti

Polgár Peti kifogyhatatlan az ötletekből. Mindamellett, hogy legújabb dalához nemrég videoklipet készített, egy hatalmas projektbe kezdett, ugyanis hamarosan egy olyan – komolyabb – oldaláról mutatkozik be a közönségnek, amit eddig még nem láthattunk.

Polgár Peti sorra ontja magából a slágereket, minden bizonnyal legújabb nótáját is jól fogadja a közönsége.

- Most készült el az új dalom, melyben a minősíthetetlen mulatós tévéműsorokat fogjuk kiparodizálni. Október közepén énekeltem fel stúdióban, és legkésőbb november elején készítjük hozzá a videoklipet – kezdte a Sztár Limonádénak Peti, aki elárulta, mire készül még a közeljövőben.

- Szeptemberben jártam Írországban a magyar napokon, ahova már másodszor hívtak vissza, és a kint töltött idő alatt írtam egy dalt, ami a komolyabb oldalamat fogja bemutatni. Ebből kikerekedett egy történet, és készült belőle egy családnak szóló mese. Népzenei, szimfónikus zenekar is lesz benne, de emellett populáris, dallamos a hangzása – árulta el az énekes, aki az elmúlt hónapokban szinte megállás nélkül dolgozott.

- Nagyon sok fellépésem volt az idén nyáron, így mindössze öt napra, vasárnaptól péntekig tudtam úgymond kivonni magam a munkából. Horvátország tengerpartján próbáltuk kipihenni a munka fáradalmait – mesélte Peti, akinek mára olyan sok megkeresése van, hogy képtelenség mindegyiknek eleget tennie.

- Rengeteg felkérésre kellett nemet mondanom, hiába próbáltam logisztikázni, hogyan tudnék két fellépés közé még egyet beszúrni, legalább ötvenet vissza kellett mondanom. Megpróbálok határt szabni a napi fellépések számában, idén már csak maximum hármat vállaltam, hiszen végig élőben dolgozom, és paródiákat is előadok, amik nagyon megerőltetőek. Három fellépés után már teljesen elfogy a hangom. Éppen ezért a nyári időszakban a hétfői napok semmi másról nem szólnak, csak a pihenésről, mert próbálok a következő munkás hétre regenerálódni. Tévézek, fekszem, és talán főzök valamit, mert az nagyon kikapcsol – tette hozzá Peti, aki a terveit is megosztott alapunkkal.

- Jövőre lesz két lemezem, az egyik a már harmadik Polgár Peti album. Illetve amit említettem, az új projektem. Három-négy dalt már el is készítettem, és akinek eddig mutattam, minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy nagyon tetszett. A Vándor nevet választottam hozzá, és remélem, ezzel a produkcióval egy újabb szintre emelkedhetek a karrieremet illetően – tette hozzá az énekes.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató