Tóth Auguszta

A Nemzeti Színház színésznője jelenleg tizenhat darabban játszik. Az ehhez szükséges testi-lelki kondíciójára nap, mint nap vigyáz, ahogy világéletében tette.

A dédnagymamájától megörökölt keresztnévvel büszkélkedő színésznő valaha a Kisváros című tévésorozat kapcsán lett országosan is ismert. Mielőtt a színészet felé vette volna útját, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végzett tanulmányokat.

- Ez egyfajta alku volt a szüleimmel, ők szerették volna, ha ’van egy rendes szakmám is’ – kezdte Auguszta. – Mivel második nekifutásra vettek fel a Színművészetire, a köztes évben elmentem dolgozni és mellette levelezőn végeztem a Tanárképzőt, amit harmadévig végig is csináltam. Nem én vagyok egyedül színész a családban, Seres Zoltán unokatestvérem megelőzött, ő akkor diplomázott, amikor én először felvételiztem. Anyai nagymamámnak gyönyörű hangja volt, de családi okok miatt lett énekesnő, és édesapámnak is szép orgánuma volt. Rajongott a művészetekért, hajdan benne volt a Szegedi Egyetemi Színpad társulatában, ám belőle sem lett színész. Bennem 17 évesen, Ascher Tamás rendező vette észre a tehetséget egy országos versmondó versenyen, ő javasolta, foglalkozzak komolyan a színészettel. Vidéki lányként, eleinte a főiskolán nem voltam teljesen tisztában ezzel az egész ’varázslattal’! Felvettek, aztán tettem a dolgom. Az előttem járó nagy művészektől sose féltem, végtelenül tiszteltem őket, biztonságban éreztem magam velük. Ma úgy érzem, ezt én is megkapom a fiatal kollégáktól, akiket nagyon szeretek, és akiknek nagyon drukkolok! A színészet nem könnyű szakma, sose volt az, ma pedig egyre nehezebb benne színvonalasan érvényesülni.

A teljes cikk a márciusi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató