Berencsi Attila

Berencsi Attilát, vagy ahogy mindenki ismeri, Beri Ary-t a "Szerelem utolsó vérig" című film tette híressé, de festőként és zenészként is ismert alkotó. Voltak laza időszakai az életének, most azonban 51 évesen már a vidék nyugalmára vágyott, ezért Lovasberényben vásárolt egy házat.

Március 7-én, az Akváriumban egy koncerttel tért vissza Berencsi Attila. A Sztár Limonádénak elárulta, az este ugyan jól sikerült, ám akadtak nehézségek is, de ezek sem vették kedvét a folytatástól. Sőt, hamarosan új nagylemezét is megjelenteti.

- Jó volt minden, leszámítva egy problémát, a basszusgitáros másfél héttel a koncert előtt cserben hagyott bennünket, így mindössze ennyi ideje maradt próbálni annak, aki a helyére lépett. A közönség ennek ellenére ebből semmit sem érzett. A visszajelzések is jók voltak, éppen ezért úgy határoztam, mivel ennek az anyagnak megvan az alapja, pár napon belül feléneklem és felgitározom, és egy-két héten belül elérhetővé teszem CD-n a dalainkat. Sokan jelezték, hogy szeretnék, így most eleget teszek a kéréseknek – árulta el Attila, akit a jövőben többször láthatunk majd a színpadon.

A teljes cikk az áprilisi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató