Sihell Ferry

Döbbenetes hírrel szolgált a Sztár Limonádénak Sihell Ferry. Az énekest még most is felkavarják a történtek, ugyanis egyik nap arra ébredtek, hogy betörtek a lakásukba és kirabolták őket. Számukra olyan fontos dolgokat is elvittek, amelyeknek az eszmei értéke sokkal nagyobb, mint amennyit kaphatott érte a tolvaj. Laptopján ugyanis minden számára fontos dolog rajta volt, köztük édesanyjáról legfontosabb emlékei. A történtek után nem sokkal döntöttek úgy: vidéken szeretnék megtalálni a nyugalmat, s ez mára sikerült is nekik.

Sihell Ferry Borsod-Abaúj-Zemplén megyében találta meg vidéki otthonát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elhagyja a fővárost, csupán kétlaki életet él feleségével, Vikivel. Ha tehetik, útjuk azonnal Bogácsra vezet. Az énekes ott töltődik fel, és hétköznapi életet él, a ház körüli munkák elvégzése közepette. Tavaly komoly döntést hozott, egészsége megőrzése érdekében kevesebb fellépést szeretett volna vállalni, s hogy ez sikerült-e, azt a Sztár Limonádénak mondta el.

SihellFerrytől nem idegen a vidéki élet, hiszen a Veszprém megyei Berhidán nőtt fel. Lassan húsz éve azonban feleségével, Vikivel úgy látták jónak, ha Budapestre költöznek. Azóta kialakították a fővárosban az életüket, mégis a szívük visszahúzott a vidéki élethez. Bogácson találták meg a nyugalom szigetét, amit azóta már a második otthonuknak tartanak.

- Amikor rátaláltunk a házra, nem gondolkodtunk sokáig, hogy megvásároljuk-e vagy sem. Két óra elteltével már kezet is fogtam a tulajdonossal – kezdte lapunknak Ferry, aki elárulta, eleinte nem gondolta volna, hogy a kerti elfoglaltságok ilyen örömet fognak okozni számára.

Kikapcsolja a kertészkedés

- Viki ötlete volt, hogy állítsunk fel a kert sarkában egy tárolót, ahova a kerti eszközöket el tudjuk pakolni. Hirtelen úgy véltem, teljesen felesleges, nem fogunk mi abba semmit tárolni. Aztán szépen kezdtük összegyűjteni a fűnyírót, a kaszát és mindent, ami ehhez szükséges. Most már belátom, hogy jó ötlet volt, annál is inkább, mert nagyon nagy kedvet kaptam hozzá. Egyszerűen kikapcsol, amikor ott teszek-veszek, elmondhatatlanul jó érzés a fővárosból kiszakadni, és ott tölteni az időt – mesélte az énekes, aki azt is elárulta, a szomszédok hogyan fogadták őket.

A teljes cikk a júliusi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató