Katica

Tóth Katica mostanság a legtöbb idejét kedvenc elfoglaltságával, a dalszerzéssel tölti. Az énekesnő szinte minden dalt eddig is magának írt, de most úgy döntött, másoknak is szerez zenét. Katica mindemellett még próbálja kiélvezni a nyár utolsó napjait is, hiszen szeptembertől visszatér civil munkájához is.

„Idén nyáron egy teljesen új projektbe kezdtem. Az időm nagy részét ezzel töltöm mostanság. Az éneklés mellett már régóta dalszerzéssel is foglalkozom. Aki követi a munkásságom, az tudja, hogy a dalaim nagy részét saját magamnak írtam. Most pedig elérkezettnek láttam az időt arra, hogy más, feltörekvő tehetségeknek is írjak dalokat. Egyelőre nagyon élvezem ezt a munkát. Hála Istennek felkérés is érkezik bőven. Emellett rengeteg tévéfelvételen veszek részt. Sok-sok most megjelenő új, zenei műsorban fel fogok tűnni, mint előadó. Bizony nem unatkozom” – kezdte kérdésünkre az énekesnő.

„A hétköznapjaim ugyanúgy telnek, mint bárki másnak. Mivel nyári szünet van, így a munkahelyemre nem sokat kell bejárni, de a ház körül mindig van elég teendő. Végzem a rutin feladatokat, főzök, mosok, takarítok, gondoskodom a családomról. Próbáljuk élvezni ezt a pici időt, ami hátravan még a nyárból, igyekszünk minél többet a szabadban tartózkodni. Hála Istennek itt, a kertes házban ezt nem nehéz kivitelezni, sok időt töltök a három kutyámmal és a cicámmal is” – mesélte Katica és elárulta azt is, ő mivel készült a Sztár Limonádé legújabb aranyalbumára.

„A mostani válogatáslemezre mindenki számára meglepő módon az első lemezről választottam egy dalt, méghozzá a Megkérdeztem én az uram című dalt. Ennek pedig az az oka, hogy az előző lemezről szinte egy dal sem kapott kitüntetett figyelmet. Pedig ez a nóta mai napig a közönségemnek a kedvence. Ezt nagyon jól mutatja a YouTube-on elért nézettség száma, ami ma már 840 ezer fölé emelkedett. Szinte mindenkinek ez a dal az első, ami eszébe jut rólam, mindenki ezen keresztül azonosít be. Így hát úgy gondoltam, hogy megérdemli ez a dal, hogy felkerüljön egy válogatáslemezre is” – mondta, majd a terveiről is ejtett néhány szót.

„Az életem jelen pillanatban egy olyan fázisban van, hogy nehéz bármit is előre elterveznem. Sok-sok ötletem van, ami még megvalósításra vár, de jelen helyzetben nagyon nehéz megítélni, hogy mit hoz a jövő. Én azt az elvet vallom, hogy lassan járj, tovább érsz, nem akarok elkapkodni semmit, így hát egyelőre még a közönséget sem szeretném beavatni a jövőbeli terveimbe. Ami viszont biztos, hogy lesznek új dalok, és még az idén mindenféleképpen szeretnék leforgatni legalább kettő videoklipet. A többit pedig rábízom a sorsra.”

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató