Czimmermann Kitti

Czimmermann Kitti fiatal kora ellenére már több mint négy éve a Trimedio Kiadó énekesnője. Nem titok, hogy eredetileg színészként végzett, ezután döntött úgy, hogy elvégzi az ELTE-n a  szociális munka szakot.  A Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzet apropóján kérdeztük őt a színészetről, a színház világáról.

- Hogyan kezdődött a színház iránti rajongásod?

- Minden gyermek életében eljön az a pillanat, amikor először lép be egy színház ajtaján. Nekem az első élményem rögtön a Fővárosi Operett Színház volt. Ilyenkor a gyermekek vagy megszeretik ezt a műfajt, vagy soha többé nem akarnak a nézőtérre beülni. Én felmutattam a színpadra és azt mondtam: „Ott szeretnék játszani!”. Ettől a pillanattól megpecsételődött a sorsom. Táncolni, énekelni tanultam, próza órákra jártam. Csak egy cél lebegett a szemem előtt: színész leszek. Nem is volt b tervem. Ekkor kb. 6-8 éves lehettem.

- Amikor később pályát kellett választanod akkor sem változott ez a terved?

- Nem változott semmi. Ugyan nem művészi középiskolába mentem, de a magán időmben továbbra is a színészetre készültem. Kétszer felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, és a Kaposvári Egyetem színművész szakára. Azt tudnotok kell, hogy ide nem úgy nyersz felvételt, hogy jól végzed el a középiskolát, megcsinálod a nyelvvizsgát és emelt szinten érettségizel, nem. Mindkét helyre külön felvételi eljárás van. Véleményem szerint a legnehezebb ezekre a képzésekre bejutni, hiszen az osztályt indító tanár dönt arról, hogy kivel szeretne együtt dolgozni. Annak idején, mikor én készültem a megmérettetésre 15 verset, 5 monológot és 4-5 dalt kellett vinni. Ezeket nem csak el kellett mondani, hanem legjobb tudásod szerint elő is adni.

- Sikerült bejutnod?

- Sajnálatos módon nem nyertem felvételt az színművészeti képzéseket folyató egyetemekre, de OKJ-s képzés akad néhány; végül így sikerült színészi végzettséget szereznem. Sokszor eszembe jutott, hogy esetleg nem vagyok elég tehetséges, de a felkészítő tanáraim mindig bíztak bennem. El kellett fogadnom, hogy nekem nem ez az Egyetem a pályám. Azok a fiatalok, akik viszont eltölthetnek a Színmű falai között néhány évet, életük legszebb és legnehezebb időszakán mennek keresztül. Itt nem elég szépen mosolyogni és bemagolni a szöveget. Nincs idejük a családra, barátokra, az egyetemen kívüli kapcsolatokra. Hatalmas hivatástudat kell ahhoz, hogy ezt végig tudják csinálni. Csodálattal és kis irigységgel tekintettem mindig is rájuk. Nem csoda, hogy nem tűrik csendben, hogy a megkérdezésük nélkül alakítsák át szeretett egyetemüket.

- Te végül mégsem ezt a szakmát választottad…

- Sajnos a színészi pálya nekem olyan mély sebeket okozott, amelyek sosem fognak véglegesen begyógyulni és időről-időre a felszínre törnek. A gyakorlati időm alatt mindennel találkoztam, amit a színházi élet árnyoldaláról hallanak az emberek. És akkor még csak tanultam a szakmát. Gondolok itt az egymás fúrásától a szereposztó díványig mindenre. Mivel ezekre a dolgokra én nem voltam hajlandó, ezért nem volt maradásom a pályán. A szép oldal azonban hiányzik, gyakran előtörnek bennem azok az érzések, vágyak, amelyek a szakma felé tereltek. A mai napig a sírás fojtogat, ha egy színházba belépek. De hiába a rengeteg szép emlék, a keserűség bemocskolja ezeket. Olyan sok fájdalom és negatív tapasztalat ért itt, hogy ha a Trimedio nem lenne, valószínűleg már az éneklést is abbahagytam volna.

- Mit gondolsz arról, ami most a Színház és Filmművészeti Egyetem körül zajlik?

- Mindig is csodálattal néztem az Egyetemre és az ott tanulókra. Voltak, vannak közöttük olyanok is, akikkel korábban együtt tanultam. Abban hiszek, hogy egy régi iskolát nem árt néha megújítani, kicsit más alapokra helyezni, de mindezt a régi értékeket megtartva. De abban is hiszek, hogy ilyen drasztikus módon ezt nem szabad megtenni. Úgy gondolom, hogy mindennek nem szabad, hogy köze legyen a politikához, csak szakmai alapon szabad egy működő intézményhez nyúlni. Őszintén kívánom, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanuló diákok és ott dolgozó tanárok érjék el azt, amiért küzdenek!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató