Nagy Nati

Nagy Nati fiatal kora ellenére gyönyörűen énekel. Ezt Sláger Tibó is felfedezte egy tévéfelvételen, és azóta már több dallal is megajándékozta a balatoni tehetséges lányt.

- Hogyan hozott össze a sors Sláger Tibóval?

- Sláger Tibóval a Sztármulató tévéfelvételén találkoztam először tavaly. Akkor még nem nagyon ismertem senkit, hiszen ez volt a második tévéfelvételem. Tibó odajött hozzám és beszélgettünk. Akkor mondta, hogy örülne, ha én is énekelném a dalait. Nagyon boldog voltam, hiszen annyi sláger fűződik a nevéhez, jól esett, hogy fiatal énekesként rám is gondolt.

- Melyik dalát énekelted el először és milyen élményeknek fűznek ehhez?

- Első Tibó dalom a Balatoni nyár volt, ami igazán sikert hozott. Én lettem a balatoni lány. Jó érzés Balaton-parti településen élőként ezt a dalt énekelni. Bármerre megyek fellépni, ezt a dalt biztosan kérik és éneklik velem. Videoklip is készült hozzá, ami hatalmas élmény volt, hiszen Tihanyban, Balatonfüreden forgattunk a legnagyobb szezonban, s mindenhol tömegek nézték végig, és énekelték már akkor is a refrént. Aztán jött még sok-sok Tibó dal (Ez a lényeg, Buli után, Kell egy vidám nap, Ugye te is akarod stb.) és komolyabb hangvételűek is, mint például a Magyarország, vagy a 800 év. Mindegyiket nagyon szeretem, és szívesen éneklem.

- Tibó a családoddal is jó viszonyt ápol, hiszen már voltak is nálatok nem egyszer.

- Tibó és felesége, Móni tavaly nyáron látogatott el hozzánk Aszófőre, a családom is nagyon megszerette őket. Februárban pedig én voltam Tibó meghívott fellépője Győrváron, a Gasztronómiai Fesztiválon, ahol a szóló dalok mellett egy duett erejéig együtt állhattunk színpadon. Nagyon jó érzés volt, hiszen őt mindenhol rajongás és szeretet veszi körül, jó volt, hogy nekem is jutott belőle. A többi közös fellépésünk sajnos a kialakult vírushelyzet miatt elmaradt.

- Milyen tanácsokkal szokott ellátni téged?

- A legfontosabb tanács, amit tőle kaptam, hogy mindig legyek önmagam, a zenében és a színpadon is. A dalokat alakítsam a saját stílusomra, mert akkor lesz egyedi és különleges.

- Hogyan telnek mostanában a mindennapjaid?

- Az őszi és téli időszakban is lettek volna fellépések, amit sajnos lemondtak. A munka mellett sokat kirándulunk, szeretjük a természetet és itt a Balaton-felvidéken van is lehetőség nagy túrázásokra. De nem unatkozom, hiszen egy tíztagú családban általában mindig történik valami. Decemberben lesz a falunkban egy szabadtéri, karácsonyi koncert, arra készülünk a Musical Csoportunkkal, szeretnénk sok szép dallal megajándékozni az aszófői embereket.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató