Sándor Laci Jami

Sándor Laci Jami tíz év kihagyás után, 2019-ig bírta, majd úgy döntött, visszatér a színpadra. A rapper, dalszövegírónak tavaly novemberben jelent meg a nagylemeze, a lehetőségek szépen sorra nyíltak meg előtte. A 2020-as év vége jól zárult, hiszen a tévé képernyőjén is láthattuk az énekest, azonban az újév első napján sajnos balesetet szenvedett, autója csaknem totálkárosra tört, melynek részleteiről elsőként a Sztár Limonádénak mesélt.

Sándor Laci Jami tavaly előtt döntött úgy, hogy visszatér a zenei pályára. A 2020-as évben karriere szépen ívelt felfelé, egyre többször lehet vele a képernyőn is találkozni.

„Jól végződött a 2020-as évem, mert egy szilveszteri élő műsorban szerepelhettem a TV2 zenecsatornáján, a Zenebutikon, Galambos Lajcsiék műsorában. Azt gondoltam, hogy az idei év az enyém lesz, jókat hozhat, és mint mindenki más, én is reményekkel, célokkal vágtam neki a 2021-nek” – kezdte lapunknak Jami, aki a hétköznapokon vállalkozóként dolgozik, így már január első napján is elszólította otthonról a munka, ami sajnos nagyon rosszul végződött.

„Reggel a Rákóczi hídon haladtam autóval, sajnos az út le volt fagyva, így az autóm megcsúszott, és hármat pördültem az úttesten. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy sem előttem, sem utánam nem haladt gépjármű, így nem ütköztem össze senkivel. Ha minden egy-két perccel később történik, akkor óriási baj lehetett volna belőle. Egy nagy terepjáróval közlekedtem, hiába próbáltam megfogni, nem sikerült, és a szalagkorlátnak ütköztem. Gyakorlatilag a kocsi eleje eltűnt, az oldala nagy területen behorpadt. Elfolyt a motorból a víz, így miután meggyőződtem róla, hogy el tudom vele hagyni a helyszínt, egy negyvenes tempóval, szépen lassan, a saját lábán hazavittem, majd azonnal hívtam a szerelőt, hogy nézze meg a kárt” – mesélte a baleset részleteit az énekes, aki a történtek miatt úgy döntött, megválik imádott kocsijától.

A teljes cikk a februári lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató