Pál Dénes

Pál Dénes kedvese koronavírus miatt került kórházba. Az énekes több mint egy hétre maradt egyedül a két és fél éves kislányukkal, Pannival. A fiatal apukát nagyon viselte ez az időszak, ám mint mondja, nem volt egy perce sem gondolkodni, meg kellett oldani a kialakult helyzetet. A Sztár Limonádénak mesélt arról, milyen nyomokat hagytak bennük az elmúlt hónapok, de mint mondja, kislánya édesanyjával a kapcsolatát a 2020-as év igen megerősítette.

Pál Dénes és családja is túl van a koronavíruson. A fiatal énekes párja, Heni azonban a betegség szövődményei miatt kórházba került. Dénes egyik pillanatról a másikra maradt magára kislányukkal, a két és fél éves Pannival.

„Nagyon rossz volt, hogy nem vagyunk együtt mindannyian, de nem volt idő ezen gondolkodni. Úgy kellett alakítanom a helyzetet, hogy Panni ne kezdjen el aggódni, ne kezdje el hiányolni az anyukáját túlzottan, mert nem tudtuk, hogy meddig fog tartani. Úgy kellett folytatnunk a napi rutint, hogy a problémákból ő ne sokat érzékeljen, ez nehéz volt, mert közben azért is aggódtam, hogy mi van a párommal, idegesített, hogy nem tudok segíteni, és csak telefonon keresztül tudtunk kommunikálni” – kezdte lapunknak az énekes, majd hozzátette, azt mondta gyermekének, anya elment gyógyulni és most egy kis ideig kettesben lesznek, amit Panni meglepően jól fogadott.

„Az elmúlt hónapokban rengeteget voltam itthon, és még közelebb kerültünk egymáshoz, ez most kapóra jött. Az altatástól picit féltem, de végül egy különleges módszerrel megoldottuk - egy benti hintában aludt el a kislányom, énekeltünk és zenét hallgattunk közben, mindketten élveztük ezeket az estéket. Erre az időre átvettem a párom feladatait, megfőztem például életem első borsólevesét, aminek nagy sikere lett” – fűzte hozzá Dénes, akit arról is kérdeztünk, tervezi-e a párjával, hogy új szintre lépnek a kapcsolatukban.

A teljes cikk a februári lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató