Szaxi Maxi

Évekig tartó, súlyos betegség következtében elhunyt a Hungária és a Dolly Roll szaxofonosa-énekese Szaxi Maxi, a hírt a családja közölte a rajongókkal.

67 évesen meghalt Fekete Gyula, a Hungária és a Dolly Roll szaxofonosa és énekese. Szaxi Maxi halálát a gyászoló család jelentette be.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a mai napon Fekete Gyula, Szaxi Maxi, hosszú küzdelem után úgy döntött, hogy pihenni tér. Köszönjük, hogy megtanítottál bennünket szívvel élni és oroszlánként harcolni!” – írta gyászoló családja.

Szaxi Maxi a Hungária 1983-as felbomlása után lett a Dolly Roll tagja, ahol ő énekelte a Wind szörny, a Naplemente, a Maria Makaroni című dalokat.

1990-ben önálló kar­rierbe kezdett, mikor megjelentette Rock 'N' Roll Maximix című lemezét. 2006-ban jelentkezett újabb önálló lemezzel, Ami jó, az jó címmel.

1992-ben megalapította a Maximusic Kiadót. Énekes-zongorista előadóként bejárta a világot is, szaxis-énekesként pedig hangulatos rock and roll szólóműsorával, valamint a rajta kívül öt másik zenésszel közösen beindított Szaxi Maxi Music Banddel vállalt fellépéseket.

2010 után egy luxushajó zenekarában dolgozott, ahol egyik alkalommal hirtelen rosszul lett, és nyaktól lefelé lebénult. Helikopterrel vitték kórházba, ahol életmentő műtétet végeztek rajta, és egy ideig mesterséges kómában is tartották.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató