Gyász

Harangozó Teri

Harangozó Teri augusztus 8-án lenne 73 éves. A tavaly elhunyt énekesnő, a magyar könnyűzene legtisztább hangja volt és számtalan slágerét még mindig dúdolja az egész ország. Terikét a mai napig láthatjuk a televíziók műsoraiban, a rádiók pedig játsszák dalait.

Némedi Mari

Némedi Mari minden évben nagyon készült születésnapjára. Hetekkel korábban elkezdte szervezni és szinte már hagyománnyá vált, hogy barátaival együtt összegyűlnek szilasligeti házának kertjében. Rengeteg étellel, itallal és olyan vendéglátással várta szeretteit, amibe benne volt szíve-lelke is. Idén először nem gyűlnek össze ez alkalomból a barátok, akik még Mari sírjánál sem tudják tiszteletüket tenni augusztus 4-én.

Psota Irén

Életének 87. évében búcsúzott el végleg a földi élettől, és már az égi társulatban játszik tovább Psota Irén. A legendás színésznőért nem csak a közönség, a szakma is rajongott. 80 évesen lépett utoljára színpadra, azután teljesen elzárkózott a nyilvánosság elől. Interjút sem adott, pedig sokan szinte könyörögtek neki. Ő azt mondta egyszer: elég volt és ehhez ragaszkodott is!

Harangozó Teri

Megdöbbent barátai, pályatársai még mindig nehezen találják a szavakat az énekesnő halála miatt.

Gáspár Győző Összeomlott a sok bajtól

Gyász, kirúgás – Mi jöhet még?

Csongrádi Kata és S. Nagy István

S. Nagy István és Csongrádi Kata

Liptai Claudia újra gyászol

Apja tudta: nem látják többé egymást

Charlie legfőbb támaszát vesztette el

Nézz az ég felé!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató