Josh

Josh tizenhét éve került reflektorfénybe. Sikereket sikerre halmozott a Josh és Jutta formációval. Azóta pedig már saját lemezkiadót hozott létre, mellyel rengeteg fiatal tehetség zenei karrierje egyengetésében vesz részt. Sokan felnéznek rá, ám azt kevesen tudják, hogy pályája elején milyen nehézségekkel és akadályokkal kellett szembenéznie a sikerért cserébe. A Sztár Limonádénak mesélt terveiről, a lemezkiadó létrehozataláról, illetve arról, gyerekként milyen jövőt álmodott meg magának.

- Több veled együtt működő fiatal tehetséggel készítettem már interjút, és kivétel nélkül mindenki mentorként tekint rád. Ez hogy érint téged?

- Jóleső érzés. Nyilván abból fakad, amikor én elkezdtem a zenei tevékenységemet, állandóan mindenki mindenféle módon megpróbált akadályozni az előrejutásban. Amikor nagyon el voltam kenődve, egy nagyon kedves barátom, aki teljesen más területen dolgozott egy beszélgetés kapcsán azt mondta. „A tehetség olyan, mint a víz, elfojthatod, rakhatsz rá köveket, de a repedéseken úgyis utat tör magának, és úgyis eléri a célját!”. Tehát ha kitartó vagy, hiszel benne, és még szerencséd és tehetséged is van, akkor az célt ér. Amikor a Josh és Jutta nyolc éven át töretlen sikereket ért el, megfogadtam, ha tehetem, akkor biztosan segíteni fogok olyan előadóknak, akikben látom ugyanazt a tüzet, a hitet, a tehetséget és a kitartást, amit magamban éreztem, amikor elkezdtem. Ennek volt az első lépcső foka, amikor 2009-ben megalapítottam a Hungarosound hanglemezkiadót.

- Sokan megkeresnek együttműködés reményében, még többen kérnek segítséget tőled. Ha valakit nem látsz eléggé tehetségesnek, őszintén megmondod a véleményed?

- Mindig azt mondom, hogy nem az én reszortom ezt eldönteni. Az én értékrendemnek vagy ízlésemnek megfelelően, ha tetszik, ha nem az illetőnek, mindig finoman rávezetem. De többnyire azt szoktam mondani, hogy nem tudok azonosulni azzal, amit képvisel. Más biztosan tud segíteni, mi nem tudunk ebben most együtt dolgozni, mert nem érzem benne azt a pluszt, vagy épp nem érzem a magaménak. Ettől függetlenül lehet kirobbanóan jó az a produkció, ezért inkább tovább terelem máshoz. Erre pedig már több pozitív példa is volt az elmúlt években.

A teljes cikk a júliusi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató