Beleznay Endre

Beleznay Endre nem először fogadta meg, hogy a nyarat a pihenésnek szenteli, nem pedig a munkának. Ez azonban az idén sem jött össze, hiszen sorra találják meg a főszerepek. Emellett forgat, illetve a Dunakanyar Rádióban saját műsorát vezeti... A színész a Sztár Limonádénak a tőle megszokott humorral elárulta, mivel telt a nyár, és azt is megtudtuk, mi az, ami már nagyon hiányzik az életéből.

- A színészek többsége nyáron tud feltöltődni a következő évadra. Ez az Ön esetében is volt?

- Eredetileg úgy terveztem, hogy idén munka nélkül töltöm a nyarat. Persze ez nem jött össze, hiszen majdnem végig dolgoztam. A miniszter félrelép című előadásunknak olyan sikere van, hogy nyáron is játszottuk, igaz, nem olyan rendszerességgel, mint évközben. Elkezdtük az új évad próbáit, és már most nagyon fáradt vagyok, várom a szünetet. (nevet) Bevallom, elgondolkodtam már, hogy meddig fogom ezt így bírni. Bár lehet, hogy a valaha legtöbb bemutatóm egy éven belül, idén lesz. Nehéz lenne megmondani, egyszerre mennyi darabban játszom.

- A sok munka mellett azért sikerült kicsit kikapcsolódni is?

- Apósomék nagyon jó helyen laknak, ha oda megyünk, az számunkra szinte felér egy nyaralással. Ha pedig vidéken dolgoztam, mint például a Pécsi Szabadtéri Színpadon, ahol most kilenc napot töltöttem el, próbáltam a munka mellett a pihenésre is koncentrálni, és különböző programokat szervezni. Idén Kisteleken volt a MOSZT, a Magánszínházak Országos Színházi Találkozója. Három napot töltöttem ott, a hotel pedig, ahol laktam, közvetlen összeköttetésben van a fürdővel, ott is ki tudtam kapcsolódni. De ilyen vidéki utazások évközben is jó számmal akadnak.

- Utólag sem bánja, hogy nem sikerült a tervekhez képest több időt pihenni?

- Alapjában véve sem vagyok az a típus, aki órákig fekszik a napon. Sok mindent nem értek, így például a napozást sem, vagy hogy az ember miért utazik el a világ másik végére hihetetlen drágán, sok idegeskedés árán, még ha vannak gyönyörű helyek is a világban. Lehet, hogy ez nálam akkor alakult így ki, amikor Los Angelesben dolgoztam, és oda-vissza járkáltam, sokat utaztam. Persze tudom, a pihenés nagyon fontos, fel kell valahogy töltődni.

A teljes cikk az októberi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató