Claudia Cardinale

Olasz apától és francia anyától született Tuniszban, három nyelven éli az életét, amióta kamera előtt dolgozik. A díva a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton meghívására, az esemény díszvendégeként érkezett hazánkba. A sajtótájékoztatón boldogan árulta el, mennyire meghatotta, amiért a fotósok, újságírók egymást taposva próbáltak a közelébe jutni, nem számított ekkora rajongásra! Imádja a magyar fővárost, amit gyönyörűnek tart, ahogy az itteni embereket is fantasztikusnak látja.

A Volt egyszer egy vadnyugat az a mozi, amiről a világon mindenütt emlékeznek az isteni CC-re! Nálunk is levetítették szeptember 6-án este, a Szent István Bazilika előtti téren, ahol a magyar nézőkkel együtt ezúttal maga Claudia Cardinale is megtekintette a legendás alkotást.

- Nekem is jólesik most visszaemlékezni! – vallotta be a vetítést megelőző sajtótájékoztatón a világsztár. – 123 filmben játszottam eddig, ám az embereknek elsőre mindig a Volt egyszer egy vadnyugatból ugrok be, ami nekem is hatalmas kedvencem, ahogy az Ennio Morricone által írt filmzenét is szívesen hallgatom, még manapság is.

Kéthetente festették át a haját!

A másik három, ugyancsak ezúttal vetített filmje – Goha, A párduc, 8 és fél – szintén kedvesek és fontosak a szívének. Még csak tizenkilenc éves volt, amikor egy arab lányt kellett játszania élete első filmjében, a Gohában, mindjárt egy akkora sztár kezdő partnereként, mint Omar Shariff! Azt mondja, nem is igazán akart színésznő lenni, ám végül a filmesek meggyőzték. Sergio Leonén túl olyan rendezőkkel dolgozhatott a későbbi éveiben, mint Luchino Visconti és Federico Fellini. Egyszer párhuzamosan forgattak az akkor még nagyon fiatal, gyönyörű színésznővel. Fellini a 8 és fél-ben szőkén, míg Visconti A párducban sötétbarnán akarta látni női főszereplőjét. Claudiának akkoriban nagyon hosszú volt a haja, amit a két különböző karakter miatt kéthetente újra és újra át kellett festeni. ”Mindig más figurát akartak belőlem csinálni: szerintem utálták egymást!” – idézi az imdb.com a színésznő egyik korábbi nyilatkozatát.

A teljes cikk az októberi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató