Straub Dezső

Nemcsak színész: énekes, rendezvényszervező, konferanszié, rendező, művészeti vezető, reklámguru, horgásznagykövet, volt már kommunikációs igazgató focicsapatnál is. Folyton pörög az agya, ehhez jól jön a jó kondi, amit kicsit új párjának is köszönhet.

A máig nagy népszerűségnek örvendő művész három éve kezdett új párral az oldalán új életet, tavaly még házépítésbe is fogott. Idén júliusra tervezik a beköltözést, addig kedvese pesterzsébeti kertesházában élnek.

- Ha év végén kasszát kellett volna csinálnom az anyagi javaimból, bizony, rosszul állt volna a mérleg nyelve az én káromra, mivel szenteste még az öreg autóm is kilehelte a lelkét! – mesélte Straub Dezső. – De már minden jóra fordult azóta: márciusban meglett az új járgány, az új otthon pedig csupán három hónapnyi távolságra van, azt meg guggolva is kibírom! Én alapból vidám természetű fickó vagyok, ha elesek, felpattanok, leporolom magam és megyek tovább. Kellenek a mélypontok is néha, mert új lendületet adnak.

„Nem gondoltam, hogy egyszer idáig eljutok!”

Straub Dezső évtizedekig nem csak a Vidám Színpadon állt minden este a közönség elé, néha dupla előadásban, de tévéfilmek, szórakoztató és vetélkedőműsorok se voltak meg nélküle. Manapság kevesebbet hallani felőle, ám változatlanul dolgozik, a sok munka élteti igazán.

- Szeretem a pörgést, erre vagyok belőve! – mosolygott a művész. – Fénykoromban évente 1000-1200 televíziós munkám volt! A hetvenes évek végétől a kilencvenes évek közepéig én voltam a Magyar Televízió legfoglalkoztatottabb színésze. Amikor civil háttérrel erre a csodás pályára kerültem, nem gondoltam volna, hogy egyszer idáig eljutok. Édesanyámnak gyönyörű hangja volt, de a nehéz gyerekkora és munkás származása miatt nem is gondolt rá, hogy énekesnő legyen. Apám bitang jól írt, ám a kétkezi munka előrébb való volt nála is, el kellett tartani a családot. Nálam hetedikes koromban fedezték fel, hogy jó hangom van, évekig jártam tanárhoz. Ennek dacára gyógyszerkészítő szakérettségit szereztem, szüleim biztos pályát akartak számomra. Öcsém és bátyám ifiválogatottban fociztak, én is technikásan rúgtam a bőrt, de hamar rájöttem, a sportnál jobban vonz a színpad. Elsőre felvettek a Színművészeti operett-musical szakára. Lehettem volna táncdalénekes egy életen át, de amit a főiskolán kaptam, tanultam, az végleg elvitt a színészet felé.

A teljes cikk az áprilisi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató