Horváth Pista

Minden idők egyik legkedveltebb magyar- és cigánynóta énekese volt a több mint két évtizede elhunyt művész. Melós fiúból lett sztár, milliós példányszámban fogytak a lemezei. A tévék és a rádiók ma is játsszák a felvételeit, közönsége örökre a szívébe zárta.

Horváth István Tiszakeszin látta meg a napvilágot. Kamaszként nősült, a frigyből három lánya született. Egy nap hátrahagyta családját és Ötvös Klári népdalénekessel a fővárosba költözött. Budapesten csőszerelőként kezdett dolgozni és talán az is maradt volna örökre, ha egy kultúrházi rendezvényen fellépve fel nem fedezi őt Csűry Edit nótaénekes. Az egykori kétkezi munkásból egycsapásra előadóművész vált, számtalan fellépés, tévé- és rádiószereplés körülrajongott sztárja lett. Közvetlen személyiségének, elegáns megjelenésének és kellemes énekhangjának köszönhetően rövid idő alatt óriási rajongótáborra tett szert, akik lelkesen vásárolták sokasodó lemezeit is. Közel hetven bakelit hanghordozója milliós példányszámban kelt el, emblematikus nótája a Hej, Rigó, Rigó! volt. Rendszeresen lépett fel Bangó Margittal, Kovács Apollóniával és persze élettársával, Ötvös Klárival is.

Húsz évig voltak együtt jóban és rosszban

Ötvös Klárit a feleségének tartotta, ám mindvégig csupán lelki kapcsolat volt közöttük. A népdalénekesnő 22 éven át lépett fel közös színpadon Horváth Pistával, aki Klári lányának még a keresztapja is volt.

- Pista óriási sztár volt mindvégig, hatalmas vagyont énekelt össze: megesett, hogy egyetlen éjjel 160 ezer forintot keresett meg, ezren tapsoltak neki, állva! – emlékezett Ötvös Klári, aki néha még ma is szívesen vállal fellépést. – A híresztelésekkel ellentétben mi nem éltünk együtt, viszont reggeltől estig élveztük egymás társaságát, a színpadon is, a hétköznapokban is. Nagyon kedves, dolgos, kedélyes ember volt és roppant kényes a megjelenésére, mindig ragyogott a tisztaságtól, ápolt volt és elegáns, hetente járt fodrászhoz, borbélyhoz. Szerette maga mosni, vasalni a ruháit. Remekül főzött, de még a krumplipucoláshoz is élére vasalt nadrágot viselt, képtelen lett volna mackóruhában vagy más, slampos öltözékben mutatkozni. Gyakorta viccelődtem vele, mikor megláttam, már megint milyen elegáns: „Mi van Tyutyukám, a színpadra készülsz? Pedig csak a kacsákat megyünk ki megetetni” – mondtam neki ilyenkor. Imádta az állatokat, volt néma kacsája, galambjai, egy Böske nevű őzikéje, kutyája, macskája, disznója. Ha ganajozni mentünk ki hozzájuk, Pista még akkor is puccba vágta magát! Egyszer például azért utazott el nélkülem vendégszerepelni Kanadába, mert bár megvolt már nekem is a vízumom meg a repülőjegyem, senkit nem találtunk, aki helyettünk törődött volna addig az állatokkal, így nekem sajnos, maradnom kellett. Nemcsak az állatokat szerette Pista, az embereket is: imádott a társaság középpontja lenni, sztorizni, szórakoztatni. Haláláig mellette voltam, még ma is nagyon hiányzik!

A teljes cikk a szeptemberi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató