Loretta

Egyik napról a másikra robbant be a mulatós műfajban Loretta. Másfél év alatt egyre sikeresebb, megismerte és megszerette az ország, és ma már rengeteg felkérést kap. A fiatal énekeslány mindig is erről a pályáról álmodott, már csak azért is, mert zenész családból származik. Ráadásul egy olyan menedzsment áll a háta mögött, akikre mindenben számíthat.

A fiatal lány zenész családból származik. Mindössze hét éves volt, amikor először színpadra lépett, így nem csoda, hogy meg sem állt addig, amíg el nem éri a céljait.

- A családomban kivétel nélkül mindenki játszik valamilyen hangszeren, így nem volt kérdés, hogy én is zenével fogok foglalkozni – kezdte lapunknak az énekesnő, aki megtalálta önmagát a mulatós műfajban.

- Mindenevő vagyok, mégis a bulizós és mulatós zene állt hozzám mindig is közelebb. A következő nagylemezem, amelynek a megjelenése nyár végére, vagy legkésőbb ősz elejére várható, egy igazi zenei kavalkád lesz. Most bátrabbak voltunk a producereimmel, hiszen a latinos, mulatós stílus mellett az R'n'B is megtalálható lesz az albumon. A nemrég megjelent Bulicica című dalom is egy modern, dance-es stílusú nóta, melyben fellelhető a mulatós műfaj is, melyet nagyon jól fogadott a közönség – mesélte a fiatal lány, akinek az első lemeze 2017-ben jelent meg, Tied a boldogság címmel.

- Hála Istennek nagyon jól fogadott a közönség, nemrég voltam Romániában, és már a határőr is felismert, elmondta, hogy a barátnőjének a kedvence vagyok, ennek pedig rendkívül örülök. A közönség is egyre jobban megismer, köszönhetően a dalaimnak, a videoklipjeimnek – árulta el Loretta, aki a Skyforce menedzsmenttel építette fel karrierjét.

A teljes cikk az augusztusi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató