Morvai Dani

A Muzsika TV-ből jól ismert énekes, Morvai Dani tavaly kérte meg párja kezét, ám az esküvőre idén nem került sor. Úgy tűnik azonban, jövőre végre oltár elé vezeti menyasszonyát, aki már nagyon várja a nagy napot. A dátum ugyan még nincs kitűzve, de a fiatal párnak már vannak elképzelései az esküvőt illetően, melyet a Sztár Limonádéval osztott meg Dani.

A színpad mellett a civil munkájának is eleget kell tennie a fiatal énekesnek. Sokat dolgozik, a nyári hónapok alatt pedig nem igen jut ideje a pihenésre.

- A nyár főképp az utazásról és a fellépésekről szól hétvégente. Hétközben pedig a cégemmel foglalkozom, ami miatt szintén sokat utazom. A téli időszakban tudunk elmenni pihenni a párommal. De nincs hiányérzetem, mert nagyon szeretem a munkámat. Ha pedig majd lazábbak lesznek a hétvégék, úgymond vége a szezonnak, akkor beindulnak a stúdióban a munkálatok, és készülnek az új dalaim. Már dolgozunk a második nagylemezemen, ami idő hiányában nagyon lassan halad, de szeretném, ha ez év végére összejönne – kezdte lapunknak a fiatal énekes, aki bevallja, nem könnyű mindenhol egyszerre helytállnia.

- Sokszor elég nehéz összehangolni a fellépéseket a munkámmal, és megesik, hogy kompromisszumot kell kötnöm, illetve sok mindenről le kell mondanom. Nehéz előre megszervezni bármit, és volt is rá példa, hogy bonyodalommal végződött, de végül mindig sikerült megoldani a dolgokat. Mivel a zene a legfontosabb számomra, a többi teendőimet ehhez igazítom – árulta el Dani, aki tavaly jegyezte el kedvesét, ám még az esküvőre nem került sor.

A teljes cikk a szeptemberi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató