Bunyós Pityu

Bunyós Pityu óriási népszerűségnek örvend. Van olyan fesztivál, aminek már hét éve résztvevője. Az énekes elfoglaltságai ellenére egy komoly megbízást is kapott Balassagyarmaton, melyért hamarosan egy díjat vehet át. A Sztár Limonádénak elárulta, feleségével úgy döntöttek, mérsékelik a fellépések számát, megpróbál kissé visszavenni az elmúlt hosszú évek tempójából. A boksz ma is élete része, mert tanítványai mellett fiával edz, mint mondja, olyan erőteljében van, mint aktív sportolói idejében.

- Hét évvel ezelőtt rendezték meg először a Monoki Babfesztivált, ahova engem is meghívtak fellépni. Ettől fogva nem volt olyan év, amit megtartottak volna nélkülem. Már hetedik alkalommal vettem részt a rendezvényen, ami ritkaságba megy manapság. Sőt! A jövő évi fesztiválra is jelezték, hogy számítanak a részvételemre, úgyhogy nyolcadik alkalommal is jelen leszek. Az elmúlt évek alatt nagyon kinőtte magát a rendezvény, a sztárok szinte váltják egymást a színpadon. Az első velem nagyon jól sikerült, talán már kabalából hívnak vissza újra és újra – mesélte nevetve lapunknak az énekes, akit már a közönség sem tud nélkülözni Monokon.

 Díjat kap Balassagyarmaton

A nyári hónapok, mint minden előadónak, a munkáról szólnak. Bunyós Pityu esetében sincs ez másképp.

- Dolgozunk egyfolytában, hétvégén állandóan úton vagyok. Mellette pedig még a boksszal is foglalkozom újra. Balassagyarmatra is visszahívtak, ahol tíz évig versenyeztem. Valójában ott tettem szert az ökölvívásban is nagyobb ismeretségre, én voltam a város első válogatott versenyzője, első magyar bajnoka és első világbajnoki résztvevője, majd kétszer voltam Nógrád megye legeredményesebb versenyzője. A feleségem is balassagyarmati, az évek folytán nekem ez lett a második hazám. Amikor 1990-ben eljöttem, utána megszűnt az ökölvívás. A város vezetősége tavaly felkért, hogy szeretnék az én segítségemmel újraindítani a bokszot. Azért, mert a sok munkám mellett még erre is időt szakítottam, hamarosan egy díjjal jutalmaznak meg a segítségnyújtásomért. Nem kizárt, hogy két hónapra le fogok költözni, amikor indul az iskola, hogy a gyerekek edzésében is tudjak segédkezni – tette hozzá Bunyós Pityu, aki mai napig folyamatosan edz, igaz, ma már a fia is csatlakozott hozzá.

A teljes cikk az augusztusi lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató