Pintér Timi

Pintér Timi már nem most kezdte pályafutását. Azt azonban mégis kevesen tudják róla, hogy kórusokban énekelt, zeneművészeti főiskolára járt, és a debreceni Csokonai színház tagja is volt. Miután Fásy Ádámnál bemutatkozhatott, nem volt megállás. Fellépések, dalok követték egymást, és még egy reality-show-ban is szerepet vállalt, ahol a magánéletébe is betekintést engedett.

- Több zenei műsorban is feltűntél már az elmúlt években. De hol indult el a te karriered?

- Korán kezdtem zenei pályámat, már óvodásként, négyéves koromban zenét tanultam. Zeneoviba jártam. A Tá bácsi és Ti-ti néni megálmodója, Rimóczi Gáborné Éva néni tanítványa voltam. Négyévesen már hangszeren játszottam, általános- és középiskolában is zenetagozaton tanultam, kórusokban énekeltem, zeneművészeti főiskolára jártam, majd a debreceni Csokonai színházba szerződtem az iskolák elvégzése után. A színház által operát, operettet, musicalt énekelek.

- Egy baráti találkozó alkalmával hívtak egy zenekart – hegedű, brácsa, cimbalom felállással -, hogy jobb legyen a hangulat. Én végig énekeltem velük és a csatlakozó vendégekkel az egész estét. Szólt operett, mulatós, nóta, örökzöld slágerek, retro. Nagyon jó hangulat volt. Másnap mondta az egyik barátunk, hogy: - Timike. Te miért nem ezzel foglalkozol?

Elgondolkodtam és elindultam ezen a pályán. Összeismerkedtem Subecz Tamás zeneszerző társammal és megírtuk az első két dalomat. Fásy Ádám meghallgatta és nagyon megtetszett neki. Így az akkori 15. jubileumi Zeneexpressz koncerten már én is felléphettem.

- A magánéletedbe is bepillanthattunk a tavalyi évben a Zenebutik tévé reality-showjában. Mennyire állt hozzád közel ez a műfaj, egyáltalán azonnal igent mondtál a felkérésre?

- Sosem követtem a reality műsorokat. Mondhatni, azt se tudtam, hogy eszik-e vagy isszák… Viccet félretéve, nagy kihívás volt! Mikor felkértek rá, azonnal rávágtam, hogy igen! Köszönöm! Utána esett le, hogy mire is vállalkoztam. Az életem nem unalmas hála Istennek, így volt miből meríteni. 40 adást forgattam le saját stábbal. Nehéz volt, de nagyon élveztem.

A teljes cikk a februári lapszámunkban olvasható!

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató