Curtis és Kriszti

Széki Attila és menyasszonya, Kriszti első közös gyermeküket várja – tudta meg a Blikk.

„Amikor megtudtam, hogy apa leszek, csodálatos érzés volt, de nagyon haragudtam is magamra. Éppen amiatt, hogy egy ilyen helyzetben kell megtudnom. Az első gyerekem születik majd meg attól a nőtől, akit az életemnél jobban szeretek, soha nem szerettem így senkit, és én éppen egy rehabilitációs kezelésen veszek részt. Ennek nem így kellett volna lennie, ezt a Maldív-szigeteken vagy éppen egy szép étteremben kellett volna megtudnom. Nehéz volt, de nagyon sok erőt adott” – idézi a zenészt a TV2 dokumentumfilmjéből.

„Sikerült mindent átértékelnem teljesen elzárva a külvilágtól, a szeretteim nélkül... (...) Nagyon sokat hibáztam, azt éreztem, ez az utolsó lehetőségem... a karrieremben, a magánéletemben egyaránt” – tette hozzá Curtis.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató