Demjén Ferenc

Egy emberként szorít az ország a Kossuth-díjas énekesnek. Demjén Ferenc év eleji csípőműtéte után a vártnál lassabban gyógyul. A legenda hiába szeretne már színpadra állni, először az áprilisi, most pedig a májusi koncertjeit kellett lemondania. Mint kiderült: jelenleg csak segédeszközök segítségével tud járni.

Elárasztják üzenetekkel a Kossuth-díjas énekest rajongói, aggódásukról és szeretetükről biztosítva. Demjén Ferenc örül ennek, ez is arra ösztönzi, hogy minél hamarabb visszatérjen a színpadra. Mert most ez a legfontosabb, a teljes gyógyulás. Mint ismert, Rózsi év elején csípőműtéten esett át, és a rehabilitáció nem úgy megy, mint várták. Először az áprilisi, majd a májusi koncerteket kellett lemondania.

„Nagyon sajnálom, hogy elmaradnak a koncertek, de sajnos ennek most még így kell lennie” – mondta a Borsnak Rózsi. „Biztosat senki, én sem tudok mondani arról, mikor állok újra színpadra, ez attól függ, miként alakul a rehabilitációm, és milyen gyorsan gyógyulok. Az operációm után ugyanis újra meg kell tanulnom járni. Jelenleg ez csak segédeszközökkel megy. De amilyen hamar lehetséges, újra színpadra akarok állni. Nem kell értem aggódni, lassan, de biztosan gyógyulok, és remélem, pár hét múlva már a nagyközönség előtt énekelek.”

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató