Horváth Andrea

Horváth Andrea festőművésznő jövőjébe pillantott be Müller Rózsa, a Sztár Limonádé jósnője. A kártyavetők királynője elmondta, mi vár az alkotóra az elkövetkező években: siker, fény és tartós szerelem.

Müller Rózsa szerint az ismert festőművész élete teljesen rendben van.

- Andrea gyönyörűen fest, és a képei hamar népszerűek lesznek. Mivel kiválóan dolgozik, jó áron el is tudja majd adni a munkáit és világot is láthat általuk – mondta Rózsa, és kinyilvánította: Andreának most van egy párkapcsolata.

- Ha vigyáznak egymásra, a szerelem hosszú távú lesz. Mivel mindketten érzékeny lelkületűek, valóban meg kell becsülniük egymást, de ha ezt teszik, értékes és boldog éveket töltenek együtt – részletezte a jósnő.

Köztes cím: Rózsa meglepte vendégét

Rózsa szerint az, hogy a művésznőnek és a kedvesének közös gyermeke szülessen, teljesen kizárt.

- Egy újszülöttet pelenkázni és folyamatosan gondozni kell, a művésznő pedig már egy másik életszakaszban van. Különben is, van két gyermeke, akik által megtapasztalta az anyaságot.

Rózsa tenyérből és kártyából is jósolt a vendégének. Andrea nem tartozik a szkeptikusok közé, ezért is fordított kiemelt figyelmet Rózsa szavaira.

- Magam is meglepődtem azon, hogy Rózsa milyen pontosan meglátott bizonyos dolgokat a múltamból. Érdekes élmény volt a jóslás, és természetesen úgy döntöttem, hogy megfogadom a tanácsait - mesélte a Sztár Limonádénak a festőművésznő.

Andrea őszintén beszélt a terveiről

Hozzátette: szeretne nagyon sokat utazni az élete hátralevő részében. Azt is elmondta, hogy miért:

- Úgy hiszem, ha bejárom a világot, akkor festőművészként is inspirálódom. Minél több élményt begyűjtök, annál szélesebb lesz az érdeklődési köröm, amitől a látásmódom is fejlődik – magyarázta a mostanában főleg portrékat készítő művésznő. A legszívesebben fekete-fehérben alkot, de természetesen akadnak színes festményei is. Számára a festészet nem csak munka, hanem kikapcsolódás is.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Adatvédelmi Tájékoztató