Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Kádár Mónika és Sláger Tibó – „Az alaptalan és rosszindulatú pletykákkal egyszerűen nem óhajtunk foglalkozni!”

Kádár Mónika és Sláger Tibó

– Azt mondják, szerelmes hangulatú duett lemezt adtatok ki Kádár Mónikával. Hogyan született meg a gondolat a közös albumról?

– Részemről egész egyszerűen arról van szó, hogy szeretem a kihívásokat, az új dolgokat, és mivel ez idáig még nem volt duett lemezem, úgy gondoltam, hogy változtatok ezen a tendencián! A szerelem egy örök és szinte kifogyhatatlan téma. Kádár Mónika egy ideje énekli a dalaimat, és közösen is sokat szerepelünk, így hát jött az ötlet, hogy lemezformába tegyük ezeket a romantikus dalokat.

– Mióta énekeltek együtt, honnan az ismeretség?

– Már lassan három éve ismerem Mónikát, egy közös televíziós műsor gondolata hozott minket össze. Ő is és én is szeretnénk egy saját műsort, ami eddig sajnos különböző okok miatt nem valósulhatott meg, de mi kitartóan várjuk továbbra is a megfelelő pillanatot! Ez a munkakapcsolat lassan barátsággá alakult az évek során.

– Akkor ezek szerint a magánéletben is tartjátok a kapcsolatot?

– Mint ahogy már említettem, egy baráti viszony alakult ki köztünk, hiszen kiderült, hogy nagyon sok mindenben hasonló az érdeklődésünk és az ízlésünk is sok dologban megegyezik, de ami legfontosabb részemről, az a megbízhatóság, és ebben Mónika remek társnak bizonyult. Telefonon egyeztetünk általában a köztünk lévő 250 kilométer miatt, de többé-kevésbé így is nagyon jól működik a közös munka.

– Elkerülhetetlen, hogy bizonyos pletykák szárnyra keljenek egy női-férfi színpadi párosnál. Nálatok is előfordult már?

– Biztosan van olyan, hogy valaki többet képzel a valóságnál, de mi barátként és munkatársként egyaránt kölcsönösen tiszteljük egymást, sőt mivel ő is, és én is házasságban, párkapcsolatban élünk, ezért egymás családtagjait is barátként tiszteljük! Az alaptalan és rosszindulatú pletykákkal egyszerűen nem óhajtok foglalkozni!

– A feleséged mit szól ezekhez?

– A feleségem, aki szintén Mónika, nagyon intelligens, mi már lassan harminc éve élünk házasságban, ő tudja, hogy a művészek a színpadon egy szerepet, egy szerepjátékot játszanak, ami a munka és az élet része.

– Mónikával könnyű együtt dolgozni? Milyen dalokat szerettek énekelni?

– Igen, ezt biztosan állíthatom, hogy Mónikával könnyű dolgozni, mert megérti, átlátja és érzi a dalok üzenetét. Nagyon sok közös rajongónk van és ők már régóta szeretnék beszerezni az általunk készített lemezt, így hát arra a megállapításra jutottunk, hogy miért is ne szereznénk nekik örömet! Ezen a lemezen 14 dal lesz hallható, ebből 4-et közösen, duett formában, 5-5 dalt pedig szólóban adunk elő. Úgy gondolom, a közel három éves együtt töltött munka most már jól beérett, szerethető produkció lett, ezt igazolják a felénk áradó kommentek és vélemények, úgy érezzük, jó úton haladunk!

A teljes interjú a májusi lapszámunkban olvasható!