Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Hírek
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Horváth Gyöngyi: Ma is majdnem mindennap fellépek

55 éves jubileumot ünnepel idén Horváth Gyöngyi. A magyar Edith Piafként is emlegetett énekesnő ezt kellőképpen készül megünnepelni az év folyamán, de addig szinte majdnem mindennap fellép. Nagyon boldog, hogy a nyugdíjas klubokban épp olyan népszerű, mint annak idején 20 évesen a legnagyobb pesti mulatókban, ahol énekelt.

 

„Hű voltam a szakmához, és a szakma is hű volt hozzám. Büszke vagyok rá, hogy annak idején a legnehezebb körülmények között is helyt álltam. Mert nekünk, az OSZK-ban végzett énekeseknek nem volt olyan könnyű a dolgunk, mint azoknak, akik a táncdalfesztiválok sztárjai voltak. Nekünk nem írtak dalokat, mi „csak” bárénekesnők voltunk, akiket sokáig lenézett a szakma. De én semmit nem bántam meg, csak azt az egyet, hogy anyura nem hallgattam. A magánéletemet ugyanis rosszul rendeztem, elszúrtam, ami mindig lerombolt mindent körülöttem, de szerencsére az énekelés rendre kiemelt belőle. Konkrétan december 17-én jubilálok majd, mert akkor kaptam meg a működési engedélyem. Biztos, hogy megünnepeljük idén” – mondta az énekesnő, aki boldog, hogy most is sok helyen fellép.

„Majdnem mindennap énekelek, most a járvány miatt sajnos nem könnyű a dolgunk, mert a terveinket mindig áthúzza valami. 8 éve fellépek a Piros Pontban, a Helvéciában és a Lagomban tartott esteken is énekelek. Pezseg az élet körülöttem és egyre több meghívást kapok a régi Piafos vendégektől is születésnapokra, ide-oda, hiszen 27 évig énekeltem azon a helyen. Bizakodunk most már csak, hogy a járványnak hamarosan vége lesz, és minden olyan lesz, mint régen” – zárta Horváth Gyöngyi.